Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1937-06-01 / 6. szám - Bellyei László: Regényrészlet
se... És most, egy házasember így nyilatkozik... Jozskura nézett, aki különös élvezettel szürcsölte a bort és a prímásra meredt. Dezső tánczenét rendelt és a kék ruhás nővel táncolt, aki nálánál egy kicsivel magasabb volt. A nő nagyon elegánsan táncolt, jól belépett és sikkesen Deadta derekát. Most igazán szép volt... Gyuszi elkérte Dezsőtől, finoman fogta a derekát és meleg szavakat suttogott a fülébe. Jozsku szemei sóvárogva tapadtak rájuk. Nem tudni, mit adott volna érte, ha úgy tudott volna táncolni, mint Gyuszi. Szeretett volna a kék ruhás nővel táncolni, de kevés gyakorlata volt. És azokról az új figurákról meg fogalma sem volt, amiket itt látott. Félt hogy gyereknek fogják tartani. Azért inkább ült. Tánc után Gyuszi a nőt az ölébe ültette, maga mellé rendelte a prímást és a nő füléoe huzattá, hogy csak egy kis lány van a világon... Jozsku velük szemben ült. Épen egy pohár bort hajtott fel nagy mohósággal. Nem tudott már egészen következetesen gondolkozni, csak érezte, hogy nagy vágy fogja el a kék ruhás nő után. Érezte, hogy szerelmes a kék ruhás nőbe. Nem volt semmi mód rá, hogy elűzze tőle Gyuszit. Keserűség fojtogatta a torkát: mindenütt Gyuszi, mindenütt Gyuszi! Mártánál is, a kék ruhás nőnél is! Gyuszi és a kék ruhás nő közös pohárból ittak. Gyuszi itatta a nőt. Magához ölelte, valamit súgott a fülébe, mire a nő nevetve Jozskura nézett. Jozsku nem oirt a szemébe nézni, pillái lehanyatlottak. Szerette volna, ha a nő most hozzá jönne, megsimogatná fejét, megcsókolná halkan, mint a harmat ... Jozsku nem csinálna semmit, csak azt mondaná, hogy szeretem... Mikor ismét felnézett, Gyuszi és a nő még mindig mulattak és ránéztek.-— Csak nem vagy álmos, Jozsku? — Kiáltotta Gyuszi és a nevetéstől hajbókolva a nő vállára ejtette fejét. — Nem, egy cseppet sem vagyok álmos. — Felelte Jozsku, életében talán először bátran szembenézve Gyuszival. És kihívóan kérdezte. — Nem vagyok álmos és mit szólsz hozzá? —< Fiúk, tegyünk össze pénzt és avassuk fel Jozskutü! — Kiáltotta hirtelen Gyuszi és a nő szájára nyomott egy mindenki által hallható csókot. Jozskuban fellázadt minden csepp vér. A csók jobban fájt neki, mint maga a sértés. Mintha valakinek azt mondanék, hogy nyilvánosan, az utca közepén tartson nászéjszakát. Mert Jozsku az ilyesmit nagyon komolyan vette. A nő az ő életében oltár volt, melyen feláldozzuk életünket. Voltak azonkívül romlott utcai nők is, akik azonban nem játszottak szerepet az ő életében. Mint ahogy nem érdekli a reggeli tiszta napot, hogy ma még temetésre kell sütnie... Jozskut vérig sértette Gyuszi. Felegyenesedett mereven, mint akit dárdával szúrtak keresztül és mereven nézett körül. A fiúk neveitek, de ő nem nevetett. Határozott hangon egyenesen Gyuszihoz fordult. — Mit szólna hozzá Márta, ha most így látna téged??? A fekete kék ruhás nő kényelmesen ringatózott a Gyuszi ölében. Ha Jozsku józan lett volna és akkor hozta volna szóba Gyuszi az ő felavatását, akkor talán szokásához híven szerényen lesüti szemét és azt gondolta volna magában: miért beszéljünk profán embereknek az Isten birodalmáról. De így, hogy a bortól különös bátorságot, merészséget és szókészséget érzett magában, így merészen az asztalra csapott és kérdően nézett Gyuszira. A fiúk jóízűen nevettek. Szentül meg voltak győződve, hogy Jozsku nem tudja, mit beszél. A zene nem szólt, a cigányok egy sarokban ivogattak a Vilmos legációjából. A korcsma hangosan viszhangzott a fiúk röhejes nevetésétől. A Pali Karcsi kiénekelt, rekedt hangja szólalt meg:
