Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1937-06-01 / 6. szám - Szilárd János: Tücsökszó
— Ez majd elbánik vele! — szólt s a torzonlborz kis bestiáit nagy kárörömmel begurította az ágy alá. Köziben a kutyák odakint megneszelték, hogy sündisznó van a házban és a felháborodástól magukon kívül, csaholni kezdték. A tacskók nyif-nyilf, a foxiik nyaf-nyaf, a vizslák hau-ihau, Hektor pedigi, mint a nagyibőgő, mélyebben vagy két óktávval... apámnak ezen az éjszakán legalább ötször kellett őket bottal lecsendesíteni. Éjfél felé a sünidisznó is megbátorodott s világosan lehetett hallani, amint apró kis körmeit a padlóihoz verve, ide-oda futkározott. — iHaílljátok? — szóit fel édesapám. — Akkorát olyan, mintha borsót gurítana valaki. És nevetett. — No, de mikor alszunk már? — kérdezte türelmetlenül édesanyáim. — Majd ha megette. — És ha már megette? — Honnan gondólja maga, hogy megette? — Onnan, mert ily éhkor már régen szólni szokott. — Igaza van, — szólt édesapám. — Ha nem ette volna megi, már régen szólna. Azzal összehajtotta a Közteleket, elfujta a gyertyát s befordult a fal felé. Én csendesen sírdogáltaim. Mindig Gyuricát láttam magiam előtt. A düledező vályogiviiskóban, elhagyatva, betegen, szennyes ágyon. Aztán' megszólalt a tücsök: — Prü... prü ... prü ... Édesapám úgy ugrott ki az ágyból, mintha darázs csípte volna meg. — Hünnye, azt a rézzel kicifrázott keserves... ... Ma már nem emlékszem, hány napig; tartott ez így, de hogy sókáig, azt tudóm. t Reggenilehként befőttet loptam a suiblád tetejéről s a düledező vályog viskóba futottam vele. Ott megfogtam Gyurica forró kezét és délig simogattam. Gyurica ilyenkor mosolygott s néha szólni Is akart, de elfogta a köhögés, aztán csak mutatta, hogy odabent fáj valami... Ebédre nem ettem . j . Este lefeküdtem ... Éjszaka sírdogáltam ... és hallgattam a isündisznó apró körmeit, amint a padlóhoz verte... aztán a 'tücsökszót és végül édesapámat, aki néhány nap múlva úgy megfeledkezett a tücsökről, hogy már este kilendkor kiesett kezéből a Köztelek és aludt, mint a tej... Ekkor azonban szörnyű dolog történt. A sündisznó egy este megfogta a tücsköt s a szemünk láttára megette ... Édesapám egész éjjel nem aludt. Reggel a isündisznót kidobta az ablakon, (a kutyák abban a pillanatban darabokra szedték), aztán azt mondta anyámnak: — Fene ebbe a tücsökszóba! Hogy megszoktam!... Itt sodort egyet a bajszán, majd hozzám fordult: — Igaz, hogy beteg; a félbolond? Nagyot dobbant a szivem. — I—igaz. — Hol van?
