Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1937-06-01 / 6. szám - Csontos Vilmos: A kenyér
A torony feje búsul rőt ájulatban, A házak apró fehérje lángol, harsan. Gémes darvadozik, szikrázik a homok, Csak a szélmalom áll... garatján bú dohog... Szárnya rongyos rokkant, — a szél is mostoha, Tán meg sem indul már dolgos kedve soha... Vagy talán titkon egy tépett sorsot őröl, Hogy álmodhasson majd igazabb jövőről... Eh, badar ábránd, úgyis egy lesz velem ő — Megyek, a forró lankán vár a temető. CSONTOS VILMOS: w A KENYÉR Hull a mag: Kérges kéz veti a fekete földbe, Az Isten szeme vigyáz fölötte, Hogy csirát fogjon s érjen kalászba Nyár közepére, szent aratásra ... Hull a mag: Kattog a malom, telik a garat, Liszt porzik forgó vashenger alatt, Zsákba söpri be két munkás tenyér... így lesz a magból élet és kenyér. A kenyér Azután indul, hogy áldott legyen, Falun, városon, völgyön és hegyen... S halomra gyűl a gazdag asztalán, De áldva nem lesz ily pazar tanyán. A kenyér Elér azután egyszer, sokára A sokgyermekes nyomor tanyára. S kicsi szivekből jő a felelet: Isten áldja meg ezt a kenyeret!
