Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1937-06-01 / 6. szám - Morvay Gyula: Pálinka
MORVAY GYULA: PÁLINKA Harmincholdas egy ilyen urasági tábla. Mind a négy oldalát repedezett-héjú ag ácsok övezik. Azért repedezett a fák héja, mert túlkövér a fák földije. Az urasági áliákon csak ritkán járnak napszámosok: nem gyúrják le a földet. Gyerekek nem tördelik le a fákat: messzire vannak a falvak. A porcsfüvek és tamariska-lboikrok alatt néha egy nyúl fészkelődiik, vagy egy meghajszolt fogoly tollászkodik. Egy évben háromszor négyszer béreskiáltások hangzanak ezen a néma úton, azután: csend. Aki élesebben figyel, az hallhatja az urasági kazlak rozsszalmájának száradó percegését. Harminc-negyven tábla volt ezen a részen, de északra, délre újabb táblák pihentek egymás mellett. Nyár elején színes lepedőkként világítottak ezek a földdarabok az égre. Egyik táblán a virágzó mák szinesedett: lila, fehér, bordó, piros és acélkék színű mákok bolyhosodtak, mellette ;sárga repcetábla lángolt, majd egy nagy tenger búzaföld következett. A renzia körül voltak a smaragdszínű lóiheréseik. Rajtok túl egészen a földbeesett falutoronyig: fekete és vetett, tarlós és nyíló földek jelezték az uraság kertjét-földjét, paradlicsomát-vagyonát. Abban az éviben már vége volt a nyárnak: a kazlak bikahiomloka ott feketedett a major végén, most már lilás ködök kúsztak a földek fölött. A kukoricát is behordták a szárítókba, a messze faluból odagyalogolt napszámosok bélelt kabátokban a szélső tábla első posztádján ásták a répát. Hajnalt három órakor találkoztak a falusi napszámosok a keresztútnál. Miikor együtt voltak, egyes libasorba mentek a major felé. Rovátkos nadrág, szürkére kopott bakancs kéreg, sustyogó járás (ez a rovátkois nadrágtól volt), vastag kabát, fekete nyak, zsíros kalap: ilyen volt a répaásók fényképe. Mindegyikük maga előtt látta ezt az imbolygó képet, amint hajnali három órától reggel hatig mentek répába. A majori istállókból már kijöttek a répahordó kiskocsik, amelyeket vastagsörényű lovak húztak. Hat-hét ilyen vagont húzott egy ló. Még korán volt: csuklóit lábakkal bóbiskoltak a lovak, a szállító béresek pedig a sáros, felhasadozott-deszkájú kis vaggonokban aludtak a sarkokban, mert a rónán szünet nélkül zúgott a szél. Ebben a szélzúgásban észre sem vették a varjak sikoltását, nem is hallották a foglyok ijedt durrogását. A ló szundikált, a kisafát a szél a keskeny sínhez lódította: ilyenkor a béres felijedt, mert azt hitte, hogy az intéző szeges botja cserrent. Az egyik répatáblán messziről feketített az ásó-erdő. Egymás mellett száz és száz ásónyél a regge'i világításban. Itthagyták a répaásók. Ki vinné el a répaásó ásóját, amely nyakig bele volt nyomva a sáros földbe? Kinek kellene az a sok cserbult, hasadt, vastagnyelű ásó, amellyel ezt a hiarmiiincholdas táblát szinte felásták a napszámosok,
