Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1937-06-01 / 6. szám - Tamás Mihály: Elrepül a madár
szerezte meg tőlem Mihály, hogy hajlandó volt háromszor annyi »tejet meginni, napokra beosztva, mint ahány liter bort utaltam ki neki az Olga nénivel való csereüzlethez. Ilyen áldásos hatása volt az állam szociális intézményének és ilyen messzire ágazó üzleti élénkséget hozott a há^ba a Csőri. De kára nem volt senkinek belőle, mert amíg a Csőri nőtt és gyaropodott, azalatt a Mihály sáppadt kis orcája is kezdett pirosabb színt kapni. Nekem ez volt a fontos, Mihálynak meg az, hogy Csőri nemsokára már türelmetlenül kezdte a szárnyát csapkodni. Eleinte csak csapkodott a szárnyával, azutánmár kilibbent a cipős dobozból és ereje fogytán leült a fürdőszoba hideg kövére. Ebben olyan volt éppen, mint az ember, mert az ember is, ha nagyon jól megy a sora, mindig csap egyet a szárnyával és utána leül a fészKe mellé a hideg kőre. De Csőri még tovább vágyakozott és amikor egy nap észre vette Mihály, hogy állhatatosan az ablak felé tékintget, sürgősen megkörnyékezte a családi asztalost. — Zsuppán bácsi, kaliCka kéne a Cső rínak ... Zsúppán sokat nevető nagy ember, két roppant kezével a levegőbe emelte Mihályt. — Nem vagyok én drótos, hogy kalickét fonjak. De Mihály megmagyarázta néki, hogy ő nem olyan drótból való kalickát gondol, hanem nagyobbat, másfél métereset, amelyben kedvére röpködhet a Csőri. Minthogy pedig amit Mihály egyszer a fejébe vesz, abból előblb-utóbb lesz valami, ennélfogva a kaliCka is elkészült. Lécből volt e váza és a vázára drótból való hálót szegezték, ajtót pedig olyan nagyot, hogy Mihály kényelmesen be tudott menni rajta. Ház lett az már, nem is kaliCka és a széles folyosó legvégén állították fel Zsuppánnai, akire munka közben úgy átragadt a fiamról az izgalom, hogy a végén ő is mindenáron be akart bújni a káli okába. Déhát ez mégse ment. Gazdagon ömlött a délelőtti nap, amikor először tette Mihály Csőrit a ikaliCkába. Ö magának is tett be alacsony ülőkét és a két kis madár úgy nézett szembe egymással a kalickában. Csőri beszélt, Mihály hallgatott és igen jól megértették egymást. — Ugye, hogy meleg van itt? Nagyon süt a nap, de majd segítek én . . . Lombos ágakat tört az udvari fákról és tele árnyékolta velük a kalickát. — Na látod Csőri, most már jobb ... Azután a kicsi macskát vitte be »a kallókéba. Fiatal volt a macska is, Csőri is, Mihály is, nem szállt még rájuk az öregség gonoszsága, így a Csőri barátságosan bökött csőrével a cica felé, az pedig* lágy kis pehely-lábával pofozta vissza. Utána meg befeküdt mellé a vattára, karéjban nyúlt el a puhia fekvőhelyen és akkor se mozdult, amikor Csőri a háta lágy prémjére fektette a fejét. Elaludt mind a kettő, Mihály meg halálos óvatosan bújt ki a kallókéból és sokáig nézte a teremtő Isten megvalósult szándékát. Mindennap friss lomb került -a kalickába, közben Csőri nőtt és tollasodéit, már hetyke és hosszú volt a farka és a cica is reggelenkint a deszkapalánkon fente a karmait. De azért nem lett semmi baj. Reggelenként, amikor Mihály kinyitotta a kaliCka ajtaját és Csőri erős szárny
