Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1937-05-01 / 5. szám - Illés Endre: Tormay Cécile 1867-1937

súlyban tartja egymást, s észrevétlenül beolvad valami összefogó, nagy gondolatba, melyért az egész mű megszületett.

Milyen jeliképesen szép és művészi m e g n e m e s ü >1 é s Tormay Cécile élete: egy artisztikus szépségékért lelkesülő, érzékeny női lélek mint szabadiul Iki a hideg csillogás gubójából, mint lép rá a felelősségteljes emberi lét útjaira, mint hág egyre feljebb s feljebb, tisztázva ■közben a család; a ház és a környezet titkait, amelyekbe beleszületett; miint izzik át a szörnyű katasztrófában és tűzben, amelyet vak indulatok gyújtottak; mint tépi le magáról a magányos szépségek utolsó páncélját ■is— és kilép a nyilvánosság elé, hitvalló szóval a tömegek elé; alkotás helyett mint szervez és agitál, mert tudja«, hogy az a gát, amelyen dolgozik, a művészetnél is fontosabb abban a pillanatban. És ahogy utolsó éveiben ismét visszatért az íráshoz, egy nagy műhöz, amelyben mindent össze akart fogni; s amelyet már nem sikerült befejeznie, — ez a visszatérés az írói hajlékonyság és az emberi elhivatottság1 világító, szép szimbóluma. Tormay Cécile élete sejtek mélyén végbemenő, egész ritka átalakulás, amelynek folyamán a nőiből idegen sorsokat átérző ember lesz, az íróiból jelentős művész, a jómódba született asszonyból a szövőszékeken dolgozó, elszegényedett középosztálybeli magyar nők szervezője, — ez a felemelkedés a legszebb magyar utak egyike, amelyet a háború előtti évéktől máig végigjárni ’keveseknek adatott meg. A nők megszervezésében mélyen és erősen hisz, jelentőségérői már A régi házban így vall: „Ez az... ami összeköti az emberiséget. Egy végtelen, áldott lánc, asszonyi karokból fonódó lánc a föld felett, mely az első asszonnyal kezdődött el és az utolsó gyermekkel fog elvégződni."

Közben megindítja irodalmi folyóiratát: a N a plk e I e t -et is. Nagy célja: a modern, teljesen korszerű, értékes irodalmat leválasztani a baloldali politikai radikalizmusról. Hogy mennyire az irodalom érdiekében állt ez a célkitűzés, mi sem bizonyítja jobban, mint az a napjainkban dúló, heves polémia, amelyet a N y u g a t régi szerkesztői közül Ignotus és Hatvány folytatnak a folyóiratot ma szerkesztő Babits Mihály ellen, aki maga is eloldotta a Nyugatot minden aktuális politikától. A Napkelet új és régi írók érdekes arcvonalát sorakoztatta fel: az ismerték közül például Szekifű Gyulát a történészt, vagy Horváth Jánost, a kitűnő irodalomtudóst; a fiatalok közül itt bontakozik ki igazában Németh László érdékes profilja, aki „Ember és szerep" című önéletrajzában maga is meghatott s finom portrét rajzol Tormay Ceciléről.

E súlyos, terhes, évtizedes munka után akart Tormay Cécile megint az íróasztalhoz visszavonulni; teljesen az íróasztalhoz. Ott élt és forrott már benne az életét, emberi és írói szándékait betetőző mű: a mai sok könnyű, ál-történelmi magyar regény között egy olyan nagy és művészi történelmi opusz, amilyen például a Sigrid Undlseté. Az ősi küldött lett volna ez a trilógia, amelynek első két kötete .meg is jelent. Még halála előtti éjszakán is dolgozott mátrai magányában az utolsó köteten. Itt akadt el... Tóth Árpád felejthetetlenül szép hasonlatával — „a tol I ra dőlve" halt meg; amelyre utolsó éveiben úgy támaszkodott, „m i n t botra a fáradt v á n d o r". Élete zárókövén dolgozott, s milyen görcsösen szorította a tollat! Mennyi lázzal igyekezett, hogy éveit megtoldja legalább egy-két arasszal. De a toll,