Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1937-05-01 / 5. szám - Kovács Endre: Harc után - Hazayné Pápay Margit: Rejtett kincs
ikiönthette hangját anélkül, hogy leintették volna és a kiis semmitmondó testbői fehérein és gazdagon kiáltott ieilikie az Úr felé. Ahogy a hangija egy nagy feltűnő csillogás volt a templom köznaipias énekesei közt, lelke is anélkül, hogy az emberek tudták, vagy látták volna, fényesebb volt a többinél. Legalább is annyival fényesebb, mint az égbolt kicsiny pislákoló csillagai közt az Esthajinal csillagé. Kata imaigia sém volt tisztában azzal az értékkel, amivel bírt, szegényebbnek és szürkébbnek találta magát valamennyi felfuvallkoldott, cicomás leány társánál és sokszor keserű könnyeket sírt emiatt. Szíve olyan volt, mint eoy templom, csak szép és jó lakozott benne, irigység, nagyravágyás be nem tudott oda törni, csak a külső bántalmalk, lenézések keserítették el. De még egy jó tulajdonság rejtőzött Katában, ha néha elővette a keserűség, csakhamar a benső énje, a testtől különálló én, a lélek győzede'meskedett rajta, elfeledtette vele a testniek minden nyomorúságát és rácsapott hangszerére: kitárta hangját és ábrándosán énekelte isimért dalait. Múlt az idő és hozzájuk vetődött egy szegény legény, akit próbára felvettek és az szorgalmasan 'végezte munkáját az öreg> mellett és 'hamarosan a két szegény teremtéslbőil egy pár lett. Megszerették egymást, egymásért dolgoztaik, egymásért éltek, szebbet, jobbat nem kívántak. Minthogy igen szegényeik voltak, az Űr Isten bőséges gyermekáldást zúdított a szegény párra, hogy legalább ebben az egyben legyenek gazdagok. Egymás után jöttek a kicsinyek és a munka egyre jobban szaporodott, kínlódtak, dolgoztaik egész héten, de ha jött a vasárnap, akikor frissen éledezett a munkától meggyötört asszony lelke. Amikor már a templom padijaiba ült, egy nagy sóhajtással elűzte az egész heti fáradságot, minden kínlódást és (kitárta hangiját Isten előtt, utána frissen, megszentelve indult isimét a terhes hétköznapok elé. A gyermekek csaik jötték egymásután sorba és a felhérlellkü aszszony nem tudott leimondani róluk, egyformán szerette őket és akármilyen fáradságos napjai voltaik, a bölcsőben ringó kis babáikat mindig! bűbájos énekszó mellett altatta el, ezek az apró estéli dalok úgy hozzátartoztak az életéhez, mint a mindennapi kenyér. A bőséges gyermekáldás mellett Kata hangija semmit sem romlott meg, sőt a gyakori anyaság mézédes patinával vonta be hangszálait, ha kiült volna holdfényes estéken a tengerparti sziklára a hajósok megbűvölve sereglettek volna köréje. De ő körülötte csak tizenhárom éhes gyermek kiáltott kenyérért és rajongtak anyjukért. A sok gond és kínlódás meghozta a maga örömeit, a tizenhárom kicsi lélek kicsiszolta lággyá, melegebbé az anya hangiját és a vasárnapok tüneményesebbé váltaik Kata számára, mlint valaha. Ha felcsendült a templomban a köznapi hangok közt nagyszerű hangija olyan különbséggel, mint az esthajnal csillag ragyogása a pislákoló csillagok közt, tizenhárom' gyermek leste a padokból azt az életet adó meleg anyai hangot, mely egyenesen az Úr trónusa elé szálldos. A hang remek férfi hanggá öröklődött, s ha megállt az éneik, egy asszony lesve leste paip fiát az oltárnál, aki ezt a lágy anyai hangot tovább viszi öblös baritonjával az Isten elé. Ilyenkor a boldog anya megszentelten könnyezve borult a templom padjára.