Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1937-05-01 / 5. szám - Morvay Gyula: Új káder. Mátyusföldön. Mégis örülni kell
MÁTYUSFÖLDÖN Puha göröngyök között, októberi szántáskor születtem. Gabonahordáskor eszembe Jut életem. Nyáron nyüzsögnek a tarlón, ősszel elindulnak márványt faragni, acélt reszelni és elmúlnak. Úgy, mint az alma a fáról. Párás mezőkön zsíros kalapban arató a szobor. Agacsból kapuszobrot faragnak és talán Krisztus-szobor is villan valaki kezén ajakén. Mert fával, vassal, fonállal és ásóval dolgoznak erre. Nehéz masszát jelentenek ezek itt. Embert, anyagot szeretek bennük, aki tarlón és házban alkot. Tavasszal, mikor vizekkel áradnak ők is, vagy ősszel, mikor elindulnak márványt faragni. Ezek az emberek soha meg nem halnak. MÉGIS ÖRÜLNI KELL Mondanám, nogy vesd meg az ágyat, a borjúkat nézzük meg lefekvés előtt és a galambokat csukjuk be, az oltványokat öntözzük meg, de hiába. Nincs se rózsafánk, se tipegő galambunk a kalitkában. Kertünk, borjúnk nincs, falun élünk és hányszor magunkba fulladunk, elvágyunk és keserű az ürmös bor, mégis örülnünk kell. Megadatott az élet. Tenyerünkből menekülnek a napok, de újak érkeznek. Falun vagyunk, de világszélesen csak itt verhet a szív, csak itt tehetünk virágot a vázába, új éneket mindig csokornak ablakba. Közel vagyunk a bölcsőhöz és a sírhoz. Tudjuk miért és mit akarunk. Holnap gyertyavéggel tán Párizsba kocsizunk, vagy expresszel álomvidéken áthúzunk. Este összegezzük: érdemes volt élni nekünk. Virágoztunk mi, elherlvadt nem is volt — kiskertünk.
