Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1937-05-01 / 5. szám - Szombathy Viktor: Európai utazás
A szomszé d sínpárra új vonat dohogott be, valaki el rohant mellette, kezébenyomott egy súlyos bőröndöt: — Fogja, hozza, gyorsén ... — lihegte a valaki s ő máris kapott a csomag után, cipelte, olajos, munkásruhája nem tűnt fel senkinek. Csipkés terítő fehérlett a fülke pamliagiján, ahová a nagy bőröndöt cipelte. Feldobta a súlyos podgyászt, néhányat nyögött is, azért, hogy munkáját fontosnak s nehéznek tüntesse föl, aztán tartotta a kezét. (Kinn, a lámpa alatt megnézte a pénzt. Egy ötfrankos volt. Franciaország! Tehát nem Róma, nem olasz föld, nem abessziin hajó, hanem Franciaország! Párisi Páriis?? Ki tudja ... Soha nem járt itt. Utasa, német ember, németiül beszélt s francia pénzzel fizetett. Valóban francia földön járnának hát? Nem mert egy szót sem szólni. Egy ikis ablakhoz ment, bort és almát, kenyeret és hideg húst árultak ottan. Átadta az ötfranlkost, aztán a kenyérre s a kolbászra mutatott. Egy almát is kapott ráadásul. Csupa idegen szó. Alighanem francia. Sebesen és énekelve beszélték, a szavaikat nem értette s az embereket sem. Olykor egy ismerős szó, hang ütötte meg a fülét, két lány németül beszélt s valaki, cigarettavásárlás közben, lengyelül. 'Ehhez bátran odament. — Lengyel munkás vágyóik, kifogyott a pénzem, kérek egy cigarettát. — Tessék, — mondta a diáik, még tüzet is adott, — itt dolgozik Stirassbourgiban? — Utazom tovább, — felelte, — Párisiba. — Jó utat,— billentette meg a diáik a saipkáját s kis csomagját megragadta, felszállt a legközelebbi lépcsőn. Tehát Strassbourg! Nem Róma s nem Paris ... Kényelmes, lassú mozdulattal szállt föl a kocsiba, ahol a diák is helyet foglalt már. Poros ruháján nem ütődtek meg, mert az egyik fülkében csupa bányamunkás utazott, hangos szóval. — Nincs jegyem se, — mondta a diáiknak, aki az ablak mellett állt. — Jó, — mondta a diák, — csak vigyázzon. Én nem messzire utazom, de addig majd ügyeskedünk valamiképen. Később a vonat megindult s ketten kikönyököltek az ablakon. Az égen felhők fűtiké roztak, a mezőről egy kislány integetett kedvesen. — Szép dolog utazni, — mondta a diáknak. — Igen, — mondta a diák s odasúgta, — vigyázzon ... Az ellenőr jegyet vizsgált, a diák ügyesen átcsúsztatta a magáét s minden rendiben volt. Még egyszer tettek így s a diáik megkínálta hazai étellel. Aztán a diák leszállt s ő egyedül maradt. Ellenőrök jöttek-mentek, szúrósan nézték végig, — a kocsi alatt mégis jobb, — gondolta s az első alkalmat rögtön ki is használta. A régi gyakorlattal szállt le a kocsi alá s nyugodtan elhelyezkedett. A kerekek csattogtak, délután eső esett, hegyek és völgyek, majd ismét világos. Egyre több lett a város, a megálló, egyre több az ember s egyre több a váltó. Így lett este. Újra egy este.
