Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1937-05-01 / 5. szám - Kovács Endre: Egy nemzedék sorsa

bán a heroikus munkavállalás iránt. Az öncélú magyarság fogalma a kisebbségi erők összpontosítását s a magyar ügy érdekében való minél szélesebb érvényrejuttatását jelenti. Ez az önállóság nem egyenlő a begubózkodással, ellenkezőleg: állandóan figyelemmel kiséri az európai kultúrfejlődést s annak tudományos eredményeit a maga javára hasznosítja. Kikerülve a magyar etnikum határaiból, talán kevesebb nehézség árán lehetünk jó magyarok s jó európaiak egyidőben. Nincsenek elavult előítéleteink s a magyar problémára — bár legszemélyesebb problémánk — némikép a kívülálló megfigyelő szemével nézhetünk. A szláv kultúra nem egy jelensége koncepciónk állandó átgondolására késztet bennünket. Magyarországi kortársainkkal szemben ezen a téren helyzeti előnyben vagyunk; kihullottunk ugyan a magyar kultúrfolyamatosságból, de amit vesztettünk a réven, behoztuk a vámon: tanúi lettünk más, sajátos kultúráknak s gazdag tanulsággal tértünk vissza nemzetünkhöz.

Humanisztikus világképünk az élet minden vonalán konzekvencialevonásokra ösztönöz. A közélet terén követelni fogjuk az erkölcs szuverén uralmát, egy széleskörű etokraciát, mely további boldogulásunk erkölcsi sinequája. A politikában a tudományt, az irodalomban az új népies humanizmust, a kritikában a személyiség mértékvoitát, az új erkölcsi nemességet. A századielejei zsenikultuszt minden téren a munka kultusza váltja fel; olyan időkben, amikor dolgozni kell, a munka névtelen hőseit nem érheti (nagyobb megtiszteltetés, mint munkájuk eredménye. Nemzedékünk energiakészletéből rengeteg veszett el az állandó világnézeti keresések közepette, az új idők azonban az erők takarékosabb megosztását igénylik. Ez a generáció ma már nem kívánja meghódítani a világot, hanem arra törekszik, hogy maga meghódolhasson. Csalódásaink legnagyobb eredménye, nogy kalandozásainkból viszsza tudunk térni annak a közösségnek a kérdéseihez, mely eredetileg megihletett. A nemzedék tagjai ma távolról sincsenek közös nézeten módszer és tennivalók kérdésében. A tanulmányok eredményei sem hozhatók közös nevezőre, de vannak közös jegyek, melyek arra engednek következtetni, hogy ez a nemzedék mégiscsak megtalálja vagy máris megtalálta helyét a nemzet életében s a belső emigráció meddősége helyett a konkrét munkák mellett vállal szerepet. Nem mond le európaiságáról, de nem átall magyarnak lenni. A magyar szellemi élet mai forrongásában megfelelő biztosítékot lát munkája érdemes voltára és szívesen vállalja ennek a munkának áldozatait. Amint látjuk, a nemzedék programját nem lehet pontokba szedni: inkább szellemi magatartásról van szó, mint kidolgozott elméletekről. Szlovenszkói magyar életünkben, ahol még a voluisse is dicséretes érdem, ez a magatartás egyúttal legszebb garanciája annak, hogy nemzedékünk valamennyi tagja megtalálja alkalmas nelyét az itteni magyarság fenntartásáért, művelődéséért folytatott harcban. Ügy gondoljuk, hogy ez az új realizmus az, mely követendő példaként állhat a legfiatalabb nemzedék szeme előtt, nehogy ugyanazokra a kerülőkre és mellékutakra szoruljon, mint a mi nemzedékünk. Bizonyos, hogy a mi helyzetünk a magunkratalálás szempontjából nehezebb volt, mert úttörő munkára kellett vállalkoznunk, mely testünket, lelkünket megviselte. Munkánk tanulsága az új nemzedéket megfontoltságra inti: szellemi energiáit, fiatalsága erejét ne állítsa idegen célok szolgálatába. Higyjen a magyar szellemi egységben s a magyar öntudat jövőtformáló erejében. A világnézeti divatokban keresse a megfogható lényeget s életmódjában a legteljesebb póz