Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1937-05-01 / 5. szám - Kovács Endre: Egy nemzedék sorsa
KOVÁCS ENDRE. EGY NEMZEDÉK SORSA Az a nemzedék, mely a 20-as évek végefelé hagyta el a középiskolákat s lépett a szlovenszkói magyar élet porondjára, ma már kétségtelenül túljutott ifjúsága első állomásán s ideje hogy számadást vessen eddigi élete felett. A nagy számadások korában élünk; a megelőző nemzedék meg-megújuló generációs vallomásai, a felgyülemlett tapasztalatok maró keserűsége s az új körülményekkel való számotvetni-akarás is erre késztetnek bennünket. Úgy érezzük, hogy túljutottunk valamin, ami felett el kell gondolkoznunk, mielőtt továbbmennénk. Az első fiatalság habzsoló türelmetlenségén, a lázakon és deliriumokon, a megváltani akarás krisztusi gesztusain, egy befejezettnek látszó korszak veszedelmes süllyesztőin. A legfiatalabb generációt nem mi, kilencszáztiz körüliek képviseljük; mozgalmaink sodrában új fiatalság nőtt fel, mely itt döngeti nyomunkban az egyetemek s a közélet kapuit. Egy új fiatalság, mely más, mint a miénk volt, tudományos pretencióiban talán szerényebb, de munkakedvben legalább oly gazdag és lelkes, mint a mi generációnk. Érezzük, hogy számadással, beszámolóval tartozunk ennek az új nemzedéknek, mely ma az élet minden vonalán érdeklődéssel tekint felénk, életkörülményeinek fundamentális kérdéseire vár választ, sürgető feleletet. Helyzete nem kevésbé nehéz, mint volt a miénk, érthető, ha tapasztalatainkat e saját életében kívánja kamatoztatni. Mit vár tőlünk ez a nemzedék? Tudja rólunk, hogy lázas forradalmárok voltunk egy olyan korban, amikor semmitől sem irtóztak úgy, mint a forradalmaktól; szellemi és lelki kalandokra vállalkoztunk, amikor mindenki más arra törekedett, hogy meghúzhassa magát valami biztos helyen, hova nem ér az élet vihara; az értékek nagy megrokkanása idején volt bennünk merészség új értékek után kutatni. Kalandozásaink, ha nem is hozták meg a várt eredményt, egy kétségtelen értéktöbbletet mégis jelentettek: a kalandokat hajszoló ember útjábaint sokmindent összeszed, kavicsot, kincset egyaránt. Ezek a kövek és kincsek később életének mozaikját alkotják. Nemzedékem semmitől sem esett távolabb, mint ami leghőbb óhaja volt; a magyar társadalom és talán az egész európai társadalmi rend újjászervezésétől. Ám ha egy pillantást vetünk a múlt távlataiba s ennek a nemzedéknek mai szerepére, nyilvánvalóakká lesznek kalandozásaink eredményei, egy új reálisabb magyar koncepció. Nagy felíveléseink és kiábrándító csalódásaink ma már csak a levonható tanulság szempontjából érdekelhetnék bennünket. A nemzedék köztudatán belül mindnyájan megéltük nagy belső válságainkat, ami viszont az emlékezés bensőséges hangulatát gazdagítja. Nekünk még voltak élményeink! Büszkék vagyunk erre, mint ahogy apáink is joggal lehetnek büszkék az élményeikre. A mi eszményeink azonban egészen mások voltak, mint az előttünk járt nemzedéké s valószínűleg mások, mint az utánunkjövőké. Éppen ezekről az eseményekről akarunk beszámolni az alábbi tanulmányban. Az új nemzedék fokozódó munkássága, sejthető fejlődési pofén-
