Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1937-01-01 / 1. szám - Sebesi Ernő: Hősi halál

Kz elülső padokból hátranéznek a nebulók. Aggódnak Károlyért, akit mindnyájan kedvelnek s valami dacos összetartozásból ők is felröhögnek.

De a röhögésbe belesír Peti. Krivda Peti, aki csak most nemrég jött be az osztályba.

A tanító erre elengedi a Károly fülét.

— Mért sírsz Peti? — kérdezi.

— Mert az nekem iis fáj, ha tetszik bántani a bátyámat, — zokogja a kisfiú, keserves, nyöszörgő staccatókban.

— Igazán fáj?

— Igazán fáj.

De most még végigskálázza a jajgatások és zokogások összes létrafokait.

—1 Hát ilyen jóérzésű gyerek vagy Te? — és közbe már elindult a bűnös pad felől, már belenyúlt a nadrágzsebébe és kiveszi a pénztárcáját. Előkerül egy korona és odanyújtja Peti felé:

— Na itt van, ha olyan jóérzésű gyerek vagy...

— Nem kell tanító úr.

— Micsoda?

— Nem kell tanító úr kérem, nem kell, nem kell... — ismétli csökönyösen és dühösen.

— Mért ne kéne?

— Mert a bátyámnak az még jobban fájna, ha én még pénzt is kapok azért, hogy az ő fülét ki tetszett húzni...

És újból felbőgi.

A tanító elgondolkozik.

Már fönn van a katedra előtt. A korona is visszacsúszott a tárcájába. Beül a karoisszékbe és szemügyre veszi a kis Petit. Ez még mindég ott áll a ipádban és küzd a könnyeivel. Most a Peti bátyját figyeli a tanító. Még innen messziről is piroslik a füle. Nem tehet róla, de megbánást érez a tanító.

— Valamit kell itt csinálni, — gondolja, mert úgy érzi, hogy ez a kis Peti az ő önérzetével meg a könnyeivel nagy zavarba hozta. Most megint <a tanfelügyelőre gondol.

— Jaj csak most ne jöjjön még, — sóihajtoz maga elé.

Nem tudja miért, de a frontra gondol. Ott is ily érzések dulakodtak benne, mikor egy bakát elvert, és hirtelen jelezték a brigadéros érkezését.

Hirtelen a szívbaja jutott az eszébe. Az iskolaorvos a múlt héten járt itt hivatalosan, és akkor ő is megvizsgáltatta magát. Valami szívbillentyű-elégtelenségre emlékezett, de nem vette komolyan az egészet. Már a fronton is találkozott ezzel a kifejezéssel, de ő akkor is túltette magát a nagyképű orvos tudákos megállapításán.

Az a kuncogó röhögés még most is tart és felvibrál az elülső padsorokig, a kis Peti még mindég ott áll és nyöszörög, az idő sem mozdul előre. Most hirtelen az udvarra pottyan a nézése, a szórakozó baromfit nézi, persze nincs otthon az asszony, bement a városba, nagyvásár van, pedig milyen jó lett volna, ha valami ízes, jó falattal vártak volna a tanfelügyelőire, igazán nem ártana az előmenetelének, dohát ő úgyis független ember, ő sohise kért protekciót, annyi baj legyen —