Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1937-04-01 / 4. szám - Galló Tibor: Pályaválasztási problémák
diákokat a főiskolákról, a százalékbuktatás mégis ezt eredményezi, mert egy szegény diák nem képes 8—10 évig nagyvárosban tartózkodni. A létszámnövekedésnek ez a visszahatása drasztikus voltával sokakat arra kényszerített, hogy eredménynélküli kísérletezés után itthagyják a főiskolát, mert hiábavaló költekezésre nem volt pénzük. Eredmény hiányában nem tarthattak igényt tandíjmentességre, ösztöndíjat nem kaptak és így néhány évi haszontalan költekezés, küzködés uán kénytelenek voltak másutt keresni boldogulási lehetőséget. Ha összehasonlítunk egy betegen túltömött évfolyamot egy normálissal és a két évfolyam hallgatóinak előmenetelét, észrevesszük hogy az első esetben az elesettek százaléka sokkal nagyobb. De bizonyítsanak a számok. A prágai cseh jogi fakultáson 1934—35 isk. évben 1.082 jelölt közül 404 (38%) bukottéi az első államvizsgán; ugyanakkor Brünnben 343 közül 94-et (27,4%) utasítottak ismétlésre. Ez a körülmény csak újabb bizonyítéka annak, hogy a főiskolásság nagy részénél kevés volt aiz érdeklődés tanulmányai iránt. A nem mindig ragyogó szellemieket a nagyvárosi élet fényével igyekeztek szépíteni és az eljövendő exisztencia remélt napsütésében már előre kéjelegtek. Azt persze nem is sejtették hogy a napfényt így gázlámpák kétes, imbolygó lángjává váltoiztathatják. A tanulmányi idő általánosságban meghosszabbodott. Az első kísérlet eredménytelenségén elcsüggedt diáknak inem mindig van bátorsága vizsgáját a reprobációs idő elteltével azonnal megismételni. Vonakodik a kockázattól, mely egy esetleges úiabb szégyent jelent és ami még ett’ől is rosszabb: kárbavész a vizsgadíj. Ez ugyan csak látszólagos nyereség, mert a halasztgatás néhány hónapi költség-többletet jelent. Bárhogyan is próbálnánk szépíteni a dolgot, minden tény azt bizonyítja, hogy ez a palástolt numerus clausus csak azokat nem fenyegeti, akik anyagilag függetlenek az előmeneteltől. A vegetatív életet élő főiskolások munkáját megnehezíti az a körülmény is, hogy a mai főiskola nem követel alapos, hanem sok felületes versenyműnkét. A vizsgákra az előadók „lovacskáit" kell csak tudni, de azt alaposan. Most attól eltekintve, hogy az érdekkörük esetleg szélesebb, mint az ilymódon előirt anyag, nem képesek így elkészülni, mert a kurzusok sokba kerülnek. Az érdekfőiskolásoknak kedvérevaló ez a lehetőség, mely legkönynyebb és legeredményesebb haladást biztosít. A tanársegédek ugyanis szívesen és biztosan előkészítenek a vizsgára, (de csak a vizsgára). Vannak a technikán egyének, akik kurzusadásból élnek. Ez különben egy csoportja a kényszerfőiskolásoknak. Míg a szegény diákoknak vizsgadíjra is alig telik, az ellenpóluson levők gyorsan egymásután rakják le vizsgáikat és így jóval előbb kerülnek ki az életbe. Igen, kikerül az életbe a sok ködös áttekintéssel bíró, úgynevezett „szakember". A főiskolai évek alatt belenevelődik ugyan az emberbe egy kevés érdeklődés foglalkozása iránt, de ha mélyebben nézünk a lelkekbe, az érdeklődés mögött a pénz csengése hallik. A kedvet, a lendületet, amit a hivatott’ság ad ígyen pótolni nem lehet. Aki csak érdekből jön egyetemekre, igyekszik bármily anyagi áldozatok árán megszerezni a címet, melynek busásan visszafizeti az élet, amit elvett érte a főiskola. Igazán csak az képezi magát, aki hivatásnak érzi feladatát. A munkához kedv kell, nem pénzvágy! Ma azonban, mikor a kenyérharcban legcsúnyább eszközöket használják fel egymás ellen, szinte nevetségesnek tűnik hivatásról még beszélni is. Pedig a szellemi munkás kell képezze a társadalom gerincét, konstruktív vázát, mely azonban csak akkor lehet erős, ha szellemileg jól fel van vértezve. Sajnos, társadalmi helyzetünk fontosságának csak kevesen vagyunk tudatában. A diákélet ma nem az, mint néhány évvel ezelőtt volt. Sokkal kevesebb az érdeklődés általános jelentőségű társadalmi kérdések iránt. Fásultak, szkeptikusak minden kezdeményezéssel szemben, minden közös munkától vonakodnak s ha nem egyéni ambíciókban élik ki magukat, legfeljebb jelentéktelen apró klikkeket alkodnak. Nem szándékom ezek védelmére kelni és így enyhítő körülménynek csak egy okot hozok fel: az erős, egyenlőtlen eszközökkel vívott verseny nem engedi meg, hogy egyéni elfoglaltságukon kívül mással is törődjenek.
