Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1937-04-01 / 4. szám - Szombathy Viktor: Levél egy ifjú költőhöz
rosszul alkalmazott s helytelenül leírt szó, önnek az „elodáz" az „elodáz" s a változtat helyett miért ír „váítóztat"-ot? Az öv sem öv, a kör sem kör, valaki estéjét ne tévessze ösisze az estélyével, — lám, ezék mind olyan finom különbségek, melyek máris bizonyítványt állítanak Iki az íróról. Ön azt mondja, hogy ezek oly finomságok, amelyek nem számítanak a „nagy szintézisnél" s a nagy szintézis mégis a magyar irodalom, ön ezt műveli, nem pedig a helyesírást. Látott már karón varjút, azaz helyesírással küzdő jelentékeny írót s elvégre Gárdonyi az esőt eSsőneik, az egyet eggynek írta ... Ha néki szabad... Hát igen ... Gárdonyinak szabad ... Várjuk meg, azonban, amíg ön Gárdonyi, vagy Szabó Dezső lesz, akiknek s társaiknak, bizonnyal jogukban áil'l a nyelvet hajlítani, alakítani a nyelv szellemében, annak törvényei szerint, de, hogy valaki e jogra szert tehessen, először mutassa meg, hogy nemcsak a különleges helyesírást tanulta el a nagy mesterektől... Uraim, egy kincsünk föltétlenül van SzlovensZkón s ez a mi magyar nyelvünk. 'Nekünk a legszebb, nékünk a legjobb. Ezt önnek elrontania nem szabad. He tehát írásműhöz fog, csiszolja meg mondatait, ne hagyja pongyolán, ha egyes számmal kezd, ne folytassa többes számban a mondatot... S ne ihigyje, hogy csak ön cselekszi ezt. Hány komoly tehetség kéziratát, jelentős fiatal szlovenszkói magyar munkáját kell javítanunk, mert gondolatainak torlódó sietségében elfelejt ügyelni eszközére, a nyelvre. Úgy tűnnek e kitűnő szellemi munkások, mint asztalos, akinek a munka hevében kihull kezéből a gyalu s bicskával akarja simítani a deszkát. De milyengyalulás lesz az, megfelelő eszköz h'ijján? Ne hanyagolja el tehát a nyelvet, a mondatszerkesztést, ne restelje gondolatait csiszolni, ikétszer-háromszor leírni, megfogalmazni, kimondom, ne legyen pongyola. lElhiszi, mennyire megdöbbentő az, hogy legjobb írásművek alkotói is mily szívesen szaladnak bele a pongyolaságba ... Talán a kor lázas irama, a megállást nem engedő futás, talán a kényelemszeretet, talán az írógép ... okát nem kutathatom, csak azt állapítom meg sajnálattal, hogy fiatal szlovenszkói irodalmárjaink stílusa sokszor igen sok kívánni valót hagy maga után ... ön nem járt magyar liskoláiba, tehát nem érthet hozzá ... Igen, ez mentség, dé éppen az ön számárai ez sem lőhet mentség. Ha nem járt magyar iskoláiba s magyarnak érzi magát: pótolja az elmulasztottakat s akkor jelentkezzen mint költő, ha már tisztában van nyelvünk szabályaival. Félre a helytélen írásmóddal, félre a pongyolasággal, ne jelentkezzék adidliig;, amíg ezeket nem javította magában. Lám, van néhány szép gondolata s hogy küzd a kifejezéssel... S aztán ne hivatkozzék mindig „szlovensZkóis ágára". Ne legyen ez védőbástya, amely mögé oly jólesik megbújni, amely védelmet ad s amely biztosítja önnek az „exotikus ízt". Törekedjék arra, hogy mint „szlovenszkói" az egész magyar glóbuson megállja a helyét, mert még azt hihetnék, hogy egy szélesebbkörű, de olcsó provincializmust takargat, már pedig a provincializmusra való hivatkozás csak addig etikus, amíg nem önös érdeket szolgálunk vele.
