Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1937-04-01 / 4. szám - Palotai Boris: Első szerelem

bogárba dd a I, csigákkal, fűszállal, kósza magokkal. Minden takar valamit és ugyanakkor új határokat nyit meg, minden áll a maga helyén és ugyan akikor folyik tovább önök áramlással s én i>s velük sodródhatok, mint pörgő levél... Hiszen csak a testembe vagyok zárva, a lelkem szabad szökkeléssel követheti útját, hiszen annyi minden van miéig; amiről nem tudok, annyi zsibongó, friss csoda!!

Felemeltem a kezem, mintha repülni akarnék, de a kerítés szöges drótjába estem s vérző karral (kalimpáltam a földön. S ott a drótháló Ikiiméletlen fogságában újra Baizsó bácsira gondoltam s éreztem, nincs menekvés, hiába nyílt meg a kert, hiába láttam az örök érést és suhanáist, Bazsó bácsihoz vagyok kötve, újból és újból vissza kell térnem hozzá ...

Most először jutottak eszembe meseililatú szavai, görcsösen kapaszkodtam beléjük, mintha azok hoznák vissza őt... — Giziiké, Laci, — susogtam a friss fenyőágak neveit s a szél enyhe zizegéssel kísérte hangomat.

Koradélután volt. Kemény rügyek feszítették ki1 burokingüket, levelek sürögtek lázas készülődésben, minden nyújtózkodott, lendült az érésre, örök változásra, s én tehetetlenül kiáltottam Bazsó bácsi nevét a lombok sok érrel zengő életébe ...