Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1937-04-01 / 4. szám - Bellyei László: A magyar akadémikus ifjúság és az új magyar intelligencia
BELLYEI LÁSZLÓ: A MAGYAR AKADÉMIKUS IFJÚSÁG ÉS AZ ÚJ MAGYAR INTELLIGENCIA Erről a témáról sokat lehetne beszélni visszamenőleg, a múltról, meg lehetne kritizálni a jelent, hogy mi helyes és mi helytelen, sőt hibás. Sokkal célszerűbb lesz azonban és főleg hozzánk, akadémikusokhoz, vagy már az életben helyet foglalt fiatal intellektuellekhez sokkal illőbb, ha inkább a jövőre szegezzük tekintetünket és azt vázoljuk fel, mi lehetne itt, minek kellene lenni és hogyan képzeljük el azokat a minimális eredményeket, melyeket céltudatos munkával feltétlen el lehetne érni. Cikkem első részében a világnézetről akarok beszélni. Hogy a világnézeti tisztánlátás minden legkisebb gyakorlati kérdés megoldásánál milyen döntő szerepet játszik, azt a világháború utáni években csak a szélső bal és szélső jobb oldal hangoztatta csökönyösen. Ma már mindenki tisztán látja. Azokat a kérdéseket, melyekben a kisebbségi magyar akadémikusoknak állást kel! foglalniok, ahogyan ezt a múltban már számtalanszor megtették, — három csoportba lehet osztani. Minden ember életében rendkívül fontos, hogy hogyan, milyep szemszögböil néz a világra és az emberre önmagára. Ma általánosságban két abszolút világnézeti állásfoglalás ismeretes. Az egyik a materializmus, a másik az idealizmus. A kisebbségi magyar akadémikusoknak el kell fordulniok a materializmus romboló anyagiasságától és feltétlen a spiritualista emberi értékeket elismerő és azokra építő idealizmus alapjára kell helyezkedniük. Ennek első tétele az, hogy az ember a lélek és az anyag egyesüléséből keletkezett, élete a kettőnek összjátéka. Az ember értékesebb része azonban, az utánozhatatlan emberi egyéniség maga a lélek, mely az emberi erkölcs alapja is. A lélek abszolút princípiumának megtestesítője az Isten, mindennek a teremtője és irányítója. Az idealista életfelfogás legtökéletesebb fiozófiai és gyakorlati rendszereit a pozitív keresztény vallásokban találjuk meg. Az az erős hit, mely a gyakorlati keresztény élet alapját képezi, az emberiség megnemesítésének egyik legbiztosabb útja. Magyar szempontból azonban vigyázni kell, nehogy a protestantizmus és katolicizmus közötti dogmatikus ellentétek a magyar történelmen egész a mai napig végigkísértő társadalmi, kulturális és politikai ellentétekké váljanak, melyek a magyarságot két egymással szembeállított, rengeteg nemzeti energia latbavetésével egymás ellen küzdő táborra válasszák. Különösen vigyázni kell, hogy az Actio Catholica és protestáns vallások párhuzamos újjáéledése ne vezessenek bennünket vissza a reformáció és ellenreformáció végzetes nemzeti meghasonlásaihoz. Akit elragad az egyéni érvényesülés, vagy a felekezeti fanatizmus, gondoljon arra, hogy viharos időket élünk, a magyarság csak kis sziget a népek tengerében, melyet minden oldalról hatalmas hullámok fenyegetnek. De különben is elmúltak azok az idők, mikor a vallási harcok egyetlen célja a másik megtérítése, vagy megsemmisítése volt. Gondoljunk Széchenyi István nagy elképzelésére, aki
