Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1937-04-01 / 4. szám - Szalatnai Rezső: Kosztolányi Dezső

például Adyéban. Kosztolányi, bár igen összetett egyéniség volt, nem élt közéleti szerepet, s ha olykor-olykor beleesett a politikába, mint aki megégette magát, sietve menekült belőle s a csömör és megtisztulás hosszabb magányába bújt utána. Gyergyai Albert, aki a Nyugat Kosztölányi-számába a legalaposabb tanulmányt írta róla (1936. decemberi szám), nagyon találóan jellemzi életét és írói változatait: „A „dekadens" költő képét (felváltja az ,/impresszionistáé", majd a „klasszikusé", a Géraldy-foirdítóiét Valéry-é és Shakespeare-é, a színes, sőt nem egyszer idegen szavaikban tobzódót s Idegen szavaikat lelkesen irtó purista, a latin kultúra hirdetőjét a magyar nyelv és rög szerelmese, a poétát a próza'ró, a „jobboldalit" a „baloldali", az „újságírót" az „akadémikus" és így tovább — csakhogy, s itt a bökkenő, nem kényelmes és szépséges fejlődési fokozatok gyanánt, hanem sokszor egyszerre, egymásnak ellentmondón, egymásbaszőtten, fittyethányva a logika és az irodalom történet követelményeinek." Nos, az ilyen lélek igazi élete nem a horizontális vetület, hanem a vertikális hálózat fokain húzódik felfelé, mint egy magas-magas csigalépcsőn, melynek minden kanyarulatában van valami titok.

A Kosztolányi-család tulajdoniképen szlovenszlkói származású, a nyitraii iNemeskoisztoliányróH való, abból a szlovák faluiból1, melynek minden ősi lakója magyar nemes volt. Kosztolányi tehát emberi és lelki létének haj szálcsöve ivei összefüggött e tájjal, e sorslepte dús ihistóriájú vidékkel, melyben a magyar és a szláv kép néha már annyira összeolvad, hogy szinte egynek tűnik fel. Ha telhát innen származott, lehetett-e más, mint a legédesebb éghajlati örökségnek hordozóija, a mi humanisztikus európaiságunk folytonosságának képviselője? Kosztolányii apja gimnáziumi igazgató volt Szabadkán. iKosztolányi Dezső (képzeljük el a századvégi miagyar várost, a közepes nagyságút, a nemzetiségi, vallási, társadalmi, világnézeti megoszlás e vásári zsivajú korában), itt nőtt fel, távol az Alföld gazdag parasztjainak, kövér földjeinek tenyészélététől, nehéz szagaitól, négy fal között, m'int ahogy később is élt, folyton, haláláig. Élete a befelé élő gyermek élete, aki megőrzi1 csodálkozását a világ iránt mindvégig, szereti a kicsi, a legkisebb dolgokat s borzongása végeifogyhiatatlain és betegesen finom. Kosztolányi, az író, jobban emlékszik vissza az empire-óra hangjára, mint a kövér bácskai föld külső eseményeire. Akvárium-élet volt ez? Igen. A magyar kultúra alappillérein felépült nagy testvéiriségi minden emberi megnyilvánulás felé, mely a művészet ösvényein él. Gondos nyugateurópai nyelviismerettel, Irodalmi hajlamokkal ikerül fel az egyetemre, Budapestre. Bölcsészetet tanul, feltűnik Négyessy professzor irodalmi szemináriumában. Itt találkozott és barátságot kötött Juhász Gyulával és Babits Mihállyal. De a diákévek végeztével nem vállal tanári állást, mint két barátja, hanem az új magyar irodalom képviselőinek másik foglalkozását, az újságírást fogadja el világi köntöséül. Budapesten marad, „bús pesti1 redakciók" tagjaként él, megnősül, házra tesz szert Budáin, abban a városi környezetben, mely egy európai metropolis zajában is megőrizte a polgárias város ildomos nyugalmát és bi'edermayer szertartásosságát. Irodalmi sikerek szegődnek hozzá, látja-tudja, hogy a mesterség igazi tudójaként tisztelik az írók és olvasók, akiknek (kényes ízlésű nevelője támad Kosztolányiban. Maga