Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1937-04-01 / 4. szám - Neubauer Pál: Hubay Jenő

nallítást, negyedhangrendszert, expresszionizmust és új tárgyilagosságot) és Huibay Jenő most már— amikor például Járomir Weinbergernék azért volt oly döntő sikere a „Svanda" operájával, mert hosszú merevségi, hazugság és önámítás után a világ valódi dallamokat, melodikusán eredeti invenciót akart hallani, — oly mértékben igazölt a maga soha el nem hagyott zenei álláspontjával, mint ritkán egy-egy alkotó művész. A romantikus zene talajából kinőtt egyénisége csak most bontakozik ki egész nagyságában és ismételjük meg: aki csodagyerekként kezdte, beváltotta az Ígéretet és lévén minden csoda ígérete a teljesülésnek, Hulbay Jenő többet tartott meg, miint amennyit ígért. Mélosza töretlen és egyéni, az igazi és őszinte dallamosságtól sóba (a modernség kedvéért sem) vissza nem riadó és ennek a imielódlilkus polifóniának, a vízszintes vonalnak megfelelően aiz ellenpontozatos függőleges, a ritmika és aláfestés d ife remei ált an finom és magával ragadó, mondjuk a kor kedvéért, hogy modern, a szó konstruktív értelmében. A zene történetírója hálás föladat előtt fog állni, ha kutatja a Huibay-muzsika belső értékeit, a hangszerelés struktúráját és a kettő mögött rejtőző nagy zenei egyéniséget, a zsenit.

A magyar mester életműve hatvan évre tekint vissza: hatvan év alatt annyit alkotott, hogy igen nehéz feladat ennek az életműnek a rövid keresztmetszetét adni és a magyar zene történetírójának hálás, de egyben súlyos feladata lesz Hubay Jenő kiváltságosán gazdag életét lés alkotásának képét megrajzolni. Egy kis írásban nem vállalhatja senki ezt a, feladatot és csak az egész egy részével foglalkozhatunk, de mégis azzal a szándékkal, hogy a közönség a részből az egészre köve tke zt eth ess en.

Nem szólunk Huibayról, a pedagógusról; ez szinte felesleges, mert helyette Szigeti, Télimáinyi, Geyer Stefi, Szentgyörgyi és számtalan más nagy hegedűs mutatja be évadról ^évadra Huibayt, a pedagógust. — Nem szólunk a hegedű mesteréről, aki már kilencéves korában elragadta a zenei világot. Nem szólunk az emberről, aki egyénisége nagyszerű varázsával egymaga olyan szellemi központot teremtett, mint magyar művészek közt csak Liszt Ferenc és akinek zenedélutánjai a rádió révén az egész világ szeretett közlkincsei voltak. Nem szólunk arról sem, hogy miit tett Hubay Jenő a magyar név 'kulturális csengéséért külföldön és hogy milyen szívügye volt, zeneművészet révén a nemzetéket közelebb hozni egymáshoz és igaz humanizmussal elegyengetni az ellentétéket, amelyek egyre végzetesebbekké válnak. Ez átment a műviéit emberék köztudatába már évtizedekkel ezelőtt, úgyhogy fölösleges volna megismételni, amit nemcsak a zene barátai tudnak, hanem mindenki, akinék a kultúrális élethez köze van és aki a mai megszilajult és elvadult Európában még kitart a jobb belátás mellett.

Szólni kell azonban Hubay Jenőről, a zeneszerzőről, mert a rengeteg Hubay-tanulmány dacára még senki sem adta kellő ismerettel és elemző éleslátással a magyar mester kompozicióinak mégi csak a felületes ismertését sem. Hubaynak, a zeneszerzőnek fellépése előtt, tehát 1900 előtt, a magyar zenei élet hű szolgája és másolója volt a külföldön beidegizett formáknak és a hangverseny termekben szóhoz sem jutott magyar művek, amelyek aimugyis igen kis számualk és szerény értékűék voltak, a roindo-, dal-, a szonáta-formákat tartották be, úgy,