Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1937-03-01 / 3. szám - Kritika - Reményi József: Flórián Tibor: "Felhők fölött, felhők alatt" és "vázlatok"

függésben állanak, egymásnak ellent sohasem mondanak s sohasem keresztezik egymás egyenes és céltudatos útját. Itt ott zavaró ez a precizitás, szinte kívánkozik helyenként egy egy durvábban csiszolt mondat, egy egy kiáltás, ami spontán szakadt ki a költőből, ami be sem zárható a forma nyomasztó keretébe. A költő önuralma művészete őszinteségének rovására ment. Lehet, hogy a költőnek voltak küzdelmei, amíg fejlődésében idáig eljutott, mélyen szántó gondolatvilága bizonyára itt-ott áttörte a forma zártságát, de az erőből tellett még arra is, hogy ezeket a lázongásokat lecsillapítsa és kedvelt rímes soraiba bekényszerítse. Apró verseiben szellemes:

Állatok.

Szemükben buta alázat lobog.

Nem gondolkoznak. Milyen boldogok.

Másutt:

Áll a betű-rend végén halkan, Utána csak szent hangzavar van: a szférák muzsikája, égi

madárcsicsergés, növő fáknak suttogása. De ezt csupán csak költők s őrültek szíve érti.

(Z.)

Itt-ott komoly szociális mondanivalói vannak:

Lesz félbehagyott műremek, lesz tűz, mit bányamély temet,

lesz árván égő mostoha mécs, nem világíthat soha.

(Emiinens a falun.)

Vallásos verseiben komoly értéket fedezünk fel örvendve:

Most még sok minden érthetetlen itt lent,

de egykor nyílt fény lesz minden homály, titok,

egykor színről színre meglátjuk az Istent.

(Szent Pál levele a korintusiakhoz.)

ölbey Irén első verse szinte teljesen kész és kiforrott költőt mutat. Érkezése komoly mondanivalóival egy mélyen néző asszonyi lélek jötte, akinek költészetét a szív és ész egyenlő arányban sugározza be.

MARÉK ANTAL.

FLÓRIÁN TIBOR: „FELHŐK FÖLÖTT, FELHŐK ALATT" és „VÁZLATOK".

Verseket nem volna szabad megbírálni. A költői értékelésben a megérzés lényegesebb a megértésnél; viszont megértés nélkül nincs kritika, s megérzés nélkül nincs költői élvezet. Az élet paradoxon valóságában végül is a kritika elkerülhetetlenné válik. A tényállás az, hogy az igazi műalkotás rendszerint annyira lenyűgöz, hogy csendben gyönyörködöm benne, a lélek ki nem fejezett zenéjével hálálom meg a felém irányuló ritmust. Flórián Tibor egyik-másik versével úgy voltam, hogy ,ai lélek metafizikai titka elhallgiaittatott bennem minden esetleges ellenvetést, sőt a hangos szót követelő helyeslést is elidegenítette tőlem. Igaz, még vannak versei, amelyek inkább versmagok, mint kiteljesedések, s ilyenkor a kritika szükséges, esztetikaiag és lélektanilag megokolt. Az összbenyomás mindenesetre az, hogy két kötete költő műve, s nem verselőé; Művészé, s nem ügyeskedő tollforgatóé; az őszinteségtől megihletett teremtőé, s nem a rossz értelemben számító-költő-mesteremberé.

„Felhők fölött, felhők alatt" című kötetében, amelyhez Reményik Sándor írt rokonszenves hangú előszót, „Építs Birodalmat" című versével fordul a költő önmagához. így énekel:

Az éj oly csendes, mint a halál. Csillagok sistergése hallgat. A hold néma hatalom.

Végtelenbe szárnyal az idő. Hűs tenyerén ne suhanj vele, örök dolgokhoz tapadj acél erővel. Építs magadnak birodalmat.

A kötetben vannak ennél különb versek, melegebbek, közvetlenebbek, átütőbbek. De mégis idéztem, még pedig az utolsó sor kedvéért. „Építs magadnak birodalmat." Flórián Tibor nyilvánvalóan tisztában van azzal az arisztoteleszi axiómával, hogy az alkotó önmagának a törvénye. Ezen az értendő, hogy a kifejezés egyéniségének vetülete, az eszmekor lelkivilágának tükre, s amikor az alkotóművész „biro