Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1937-03-01 / 3. szám - Kritika - Marék Antal: Kárpáti Aurél: A menekülő lélek - Marék Antal: Szász Károly: Cziprus
KRITIKA KÁRPÁTI AURÉL: A MENEKÜLŐ LÉLEK. A Vajda János Társaság kiadása. Szeretném minden betűszerető ember kezébe adni Kárpáti Aurél nagyszerű könyvét. Egészen intim feljegyzések ezek, — mondja írásairól néhányszavas szerény bevezetésben az író s az olvasó csodálkozva látja, hogy mennyivel többek ezek a feljegyzések egyszerű forgácsoknál, amik a napi munka közben hullottak alá. Európai magyar lélek meglátása íróról, színészről s — kritikusról. Vallomás ez a mű, olyan titkok feltárása, amik évszázadokon át sejtésként szállottak íróról íróra, színészről színészre. A legbensőbb valóság megértéséhez segít hozzá Kárpáti Aurél. Szem megnyílik, lélek kitárul s az olvasó előtt ott áll a költő mezítelen. Nem megszégyenítő mezítelenségben, hanem magasztosan szánalmas egyedüliségében. Olyan Mária-szerű útirajz ez a lélek titokteli tájain, hol éles kontúrokban, leleplezetten mutatkozik minden. Az írás értelmével kezdi s megállapítja, hogy az írás kényszer s az írónak engedelmeskednie kell. A nehézséget szerinte sohasem a tartalom, hanem a forma okozza. Boldogok, akik nem sejtik, hogy az írás a legbizonytalanabb kaland. A kritikus véleménye szerint a legmagányosabb ember. A kritikusban ugyanúgy él a komunális feloldás vágya, mint az íróban csakhogy számára mindig csak a keresés marad és sohasem a beteljesülés. A színész kibújik a saját bőréből és egy „eszmeképhez töri lelkét, hogy így képiesen, vagyis művészmódra, őszintén vallhasson önmagáról. Egy elhanyagolt s pusztuló művészet: a manézs valóságos életét senki jobban meg nem látta, mint Kárpáti. Itt minden rettenetes munka, lankadatlan türelem, őrjítő gyakorlat, felfokozott erő és pontos számítás eredménye. Milyen klasszikus meghatározás ez, az ember szeretné vastagabb betűkkel szedetni, hogy rögtön az értelembe vágjon s ott mindörökre megragadjon. S jön odébb a mozi klasszikus meghatározása: ahol a valóság végződik, ott kezdődik a mozi. Dosztojevszkij, Tolsztoj és Turgenyev egybevetése következik ezután mesteri módon. Majd magyarok: Katona József, Kisfaludy Károly, Kazinczy Ferenc. Aztán elérkezik az író Shakespearehez, akit nála Magyarországon senki jobban nem ismer. A könyv címét adó írás Babits Mihálynak szól. A líra elhal, néma ez a> kor. A civilizáció kezdi lejárni a kultúrát írja borongva a szerző s ebben mi magunk is százszázalékosan igazat adunk. S ha már így itt tartunk az igazságnál, a kétségenkívül megállapított tényéknél, szorongva kérdezzük, miért nem harcol ezekért Kárpáti? A jobb és civilizált világért miért nem áll ki a porondra, szemérmessége s írástudása miért kötik le karjait? Küzdenie kellene a művészi becstelenségek ellen, műveltsége s rajongása predesztinálnák erre. S mégis, mégse. Az élesen látó szellem megretten a harctól, elmenekül abba a világba, melyet ő maga benépesített csodálatos alakokkal, tájakkal s gondolatokkal. A menekülő lelek megmutatja a költő szándékát. Ez a szándék mélységes megvetés a kor számára s örömteli ráeszmélés az önmaga erejére, tudására, a művészet csodálatos színeire, a szó kábító ízére, minden művészet rokon voltára, a múltra, ami szép volt s érzésekkel teii s a jövőre, amely kétségbeejtő haláltáncot jár megásott sírja szélénél. Kárpáti megmutatott egy világot, melybe csak kalaplevéve szabad belépni. Minden nagyképűség nélkül tette ezt, jobbára azokhoz szólva, akik maguk is rajongói a betűnek, a színpadon elhangzott szónak, a manézsne* s — Robinsonnak. Ami ezen túl jutott az olvasónak, az már több mint egyszerű meglátás, ez már egyéniség, vagyis az író maga. MARÉK ANTAL. SZÁSZ KÁROLY: CZIPRUS. Franklin kiadás. A háború utáni években válságba jutott minden. A házasság intézménye már nem szentség többé, hanem megingott, felbontható emberi intézmény. S ebbep a felfogásban szinte templomi harangszó Szász Károly verseskönyve. A feleség nemes tiszta arca villan elibénk, aki a férfi földi üdve volt, amig élt. Szász Károlyné Bibó Ida a
