Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1937-03-01 / 3. szám - Erdőházi Hugó: Parasztlány aludt
ERDÖHÁZI HUGÓ: PARASZTLÁNY ALUDT A ház előtti lócán lepik© és ő aludt, nem zavarta semmi e nyáijais nyugalmat. Délután volt, sovány kutya somifordáit és jó íz után kutatott kertek alatt. Aludt, dalolt hosszan színes álmok között, ők takarták a virággal nyíló mellre szállott vágyat, ha szeretett, iaz egész élet, mint folyam, hullámzó ritmussal, árral megáradt. Az álom szemhéja alatt bujt el, szellő cirógatta és homlokát törölte, oly szép volt, igéző, ahogyan ráhajolt egy telt arcú, szerelemre érett körte. Kelj fel panasztlány, kék mezei virág, álmodat hímezd a rosszmájú gondolatra, (Lucifer többet nem önt a garatra) te vagy ölelésben a megújuló élet mert egészséges gyermeket ad roppant csókod, melyben dalra éled a kor és megbabonázott, halott földek. A ház előtti lócán lepke és ő aludt, csavargók jöttek s aktatáskájukkal, hogy öt láttáik, elkerülték a falut.
