Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1937-03-01 / 3. szám - Ónody Zoltán: Prof. Dr. Sig. Freud

lélekelemzés első ónnáHó lépéseit, elindulhat maga is. Rádöbbenő csodáik ozással fogja észrevenni, hegy Ítéletéiben megváltozott, másképen látja az embereket, másképen ért és lát írókat, költőket, művészeket, másképen látja az emberi lélek és annak megnyilatkozásai közt az összefüggést. Az embernek saját „Én"-je sem lesz többé terra ignota és eddig sokszor magunk előtt is érthetetlen cselekedetünk, tévhitünk, bizonyos személyeikhez való ragaszkodásunk, magiunk előtt is nevetséges bogarunkká, kényszerképzetünkké vált szokásunk, bizonyos alkalmakkor és körülmények Iközt következetesen fellépő öröm, undor, utálat, ellenszenv, vágyérzetünk és lelkűnknek a többi számtalan reakciója mind-mind nyilvánvalóvá lehet előttünk.

Nem fogok sok újat mondani, legifeljébb másként mint a többi sóik, aki előttem beszélt Freudról.

Fantasztikus érzést adni, egy ifelbérelt kíváncsiságot prédáihoz juttatni,kielégíteni,különösen ma, amikor olyan nagyon kevesen kiváncsiak. Keveseket érdekel, hogy valamilyen eredmény honnan indult el, kinek az agyában és hogyan született, milyen utat futott meg amíg elősmertélk. A jövő sem nagyon érdekli az embereket. A mát kényszerülnek tudomásul venni, mert benne élnek éls gyorsan, felületesen élnek. Hasonlatos ez a nem csak a diákéletben de az egész mai társadalomban majdnem általánosnak mondható tünet egy gyógyíthatatlan beteg állapotához, aki a közelgő, elkerülhetetlen vég biztos tudatában van, aki túlságosan fáradt, hogy a múlt és jövő érdekeljék, de éppen elég egészséges még ahoz, hogy a bizonytalan időre kitolt jövő katasztrófájától való félelmében a mát gyorsan habzsolva, maradék nélkül felélje.

Kínos azt látni, milyen gyorsan élnek és milyen könnyen felednek az emberek. Sokakról nem látszanak tudomást venni, sókakat nem ismernek, akik korszakalkotón nagyot tettek, újat adtak, annyira újat, hogy a közvélemény annak idején gondolkozás nélkül visszautasította, mert még nem érett meg annak a megértésére.

Egy kicsit ilyen osztályrész a Freudé is.

Nyolcvanegy éves. Ahogy legutolsó fényképéről látom, kissé görnyedt. Ennyi idő nagy teher. Megtört, öreg, ősz, fáradt. Nem csoda. Rettenetes erőbe került tanát megértetni a gyökereiben mélyrenyúló előítéletek gátlásaiban élő világgal, különösen akkor, amikor ő tudatosan lefogta kritikáját, nem felelt a sok vádra, csak azért, hogy a sok új dologgal szemben, amit naponta tapasztalt, pártatlan és felvevőképes maradhasson. Freud, amikor amerikai kiadója felkérte önéletrajza megírására, megírta a pszichoanalízis történetét. Ez a cselekedete, valószínűnek tartom, abból a szerény fel tevéséből indúlt ki, hogy személyének nem tulajdonított semmi érdekességet, lényegeset, a tudományhoz való viszonyán kívül.

És részben igaza van. Bár paradoxként hangzik, az ő életrajza tulajdonképen halála után fog elkezdődni. Az igazi nagyságot nem anynyira egyéni tulajdonságaiból mint inkább életének, munkásságának, alkotásának hatásából lehet megismerni. A freudizmusnak pedig van és lesz hatása. Ma már a pszichoanalízisnek vannak biológiai szempontjai, szociológiai vonatkozásai, de legközvetlenebb és legkézzel