Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1937-03-01 / 3. szám - Farkas István: A kissoron
így lehetett ott kultúrát terjeszteni, abban a ínyomorult kis községben, ahol felerészben kommunista, felerészben kisgazdapárti volt a nép, de a szívük és az érzéseink egyformák voltak. Berta Sándor is erősen megőszült, a gyomrát bántja valami, s nyáridőben is csak heverni tud. — Semmi az, — mondom neki — nekem is fájt már a gyomrom, és ha az orvosokra hallgattam volna, ma már halott vagyok. Csak néz rám, mosolyog és azt mondja: — Néha jól érzem magam. Ma is meg tudnék inni akár két üveg sört is, olyan jól érzem magam. S addig, addig, míg a kedvéért el pem megyünk a korcsmába — ejnye, no, mit keres most Jelsőcön a cseh korcsmáros? — és meg nem iszunk négy üveg sört becsülettel. Pedig soha életemben nem voltam rendes sörivó. Mari néni is őszülni kezd. Hollóhaját már sok ezüstös szál színezi, de nem csoda, hiszen már kész gavaillér az unokája is. Úgy vagyunk velük, mint régen látott családdal, s ahogy a megrakott szekerek haladnak az úton, eszembe jut, hogy egyszer nagy kedvem lett volna otthagyni a tanítóságot és szegény, lenézett, de mégis szabad-úr parasztnak menni .. . * 15. Kőházék már új kőházat építettek. Ha jól emlékszem, Fodor volt a család valódi neve, de hogy első kőházat építettek a sok vályogház között, rajtuk maradt a név, s máshogy alig is ismerték őket. Mari néni volt a családfő, mert imre bácsi már csak olyan totyogós, tedd ide-tedd oda ember volt, aki éppen csak a családfő nevet viselte. Volt egy özvegy lányuk, Izsmér, kedves, fínomlelkű teremtés, talán éppen ezért mindig fölös számmal akadt udvarlója. De mégsem ment férjhez, kertészkedett, és minden héten bement Losoncra, Gácsra is a hetipiacra. Uborkát, zöldséget mindig korán tudott piacra vinni, s tejfölt, túrót odahaza a világért el nem adott volna. Egyébként olyan volt mindenki, s túrót, tejfelt, vajat sokszor a losonci piacon kellett magunknak is vennünk. Izsmér volt a ház lelke, mentőnek is nevezhetném. Mindenki dolgát eligazította, mindenhez értett, s az első szobában, a nagy kemence mellett náluk is gyakran elüldögéltem. Értett a varráshoz, a sütéshez, az ablakon piros kis függönyök voltak, s a Malrgit lányt — Kőház-unokát — ő segített stafirunggal ellátni és jógazda-helyre, Darócba férjhez adni. A Laci gyerek, a másik unoka is roppant szorgalmas gyerek volt. Még csak ötödik elemibe járt, de azért már maga hajtotta az ökröket, csak az anyja ment vele megvonni a barázdát. Oyan pirosarcú, egészséges gyerek volt a nagy munka mellett, hogy az ember azt gondolta, nem húsból és vérből, hanem egyenesen vasból van. Persze, gyakran kimaradt az iskolából, de ebben a falubap valami íratlan törvény is lappangott az iskolában a sok írott rendelet mellett. Már csak az öreg néni él. A ház szép szobáit szép, új bútorokkal ékesítették, a gyereket megházasították. Óh, milyen kár volt túladni a régi viseletén, milyen idegen nekem az a menyecske, akinek az első elemi osztályban még én tartottam a kezét az írásra. Ma olyan ő is, mint akármelyik városi fiatal asszony, csak a szeme mosolyog rám ma is úgy, mint hatesztendős korában. * 16. Fodor Etelka kis kövér lány volt, mindig mosolygó arcával nagy bazsarózsát mintázott. Alig emlékszem rá, hogy beteg lett volna, s íme még húsz esztendős sem volt, hogy meghalt. Pedig a házban amúgy is sűrűn kisértettek a halottak, rövid tíz esztendő alatt öten is meghaltak. Most már nem látom, amint a templomba megy és az udvaron még a ruhája fodrait igazítja. Mert neki is szép ruhákat varrtak, egyedüli lány volt, s akárki megnézhette őt a templom előtt. A fülével volt baja, lehet, hogy titkosan lappangó vörheny hagyta rajta a nyomát. — Kiállt, tanító úr? — kérdezte gyermekded mosolyával a szokásos köszönés szerint, amikor a kissoron ment és elhailadt az iskola előtt.
