Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1937-01-01 / 1. szám - Tamás Mihály: Szüreti bál
érte a földet a lány lába, és a vékony trikón át aiz iizmok minden mozdulását követni tudta Béluska. Szép formás kis melle volt, a háta lágy vonalban ívelt a bokájáig és ahogy lábát a levegőbe vetette, Béluska nem bírta tovább nézni. Elállt a száján a fütty és a lány csak a hang néma továbbcsengésére tett még néhány tánclépést. Megállt. — Na mi az, Béluska? — Se ... semmi ... csak a torkom fáj. Néhány szárazát köhécselt hozzá Eliz elébb mosolygott, azután nevetett, azután odalibbent az áléit fiúhoz, hirtelen lendülettel hajolt le hozzá és szájoncsókolta. Béluska úgy kapott utána, mint aki édes álomból ébred hirtelen és a tűnő álomképet kergeti. De a lány akkor már kint nevetett, a nagyteremben és majdnem nekiszaladt Sutiaynak, aki a négy embert dirigálta a zongorával. Eliz megállt és a zongora hátára ütött. — Hozott Isten, öreg tehénke, — azután Sutayhoz fordult — és a művész úr is itt van? Sutay végignézett a félmeztelen lányon, szeme szégyenlősre és komorra húzódott, szégyelte magát a négy városi ember előtt. — A kisasszony podig menjen be a szobájába és öltözzön fel rendesen és úgy jöjjön ki a szobájából. Eliz arcán pillanatra átfutott az elhullott gyermekkor, az anyja öreg szoknyája és az apja csendes kassai szabóműhelye és ahogy szemét újra Sutayra emelte, szeme újra csak lehullott az öreg arcról, ő pedig szégyenkezve ódalgott ki az étteremből. De azért estére nem volt semmi hiba, a közönség megtöltötte a kis termet, voltak már húszán is, amikor a műsor elkezdődött. Eliz gyönyörűen táncolt, ruha alig volt rajta, az is csak tül! és szallag és a vendégek illetődött csendben nézték. Sutayné is beszökött a konyhából, kis rést nyitott az ajtón és ott kukoskált be, a parkett felé. Béluska szmokingja soha így nem feszült és az öreg Sutay nem lelte sehol a helyét. Lökösy is a vendégek közt volt, Velőssel, meg Brézliveí, a számtiszttel. Lökösy takarékos és józan fiatal ember volt, Sutay éppen mellette állott, onnét nézte a táncot Lökösy feléje súgott. — Mondja csak, Sutay bácsi, mit kóstál most ez a fekete? Sutay gyanakvó szemmel nézett le rá. — Miért kérdi, Lökösy úr? — Csak kérdem. — öt korona... — és be se várta a Lökösy szörnyűködését, lehajolt hozzá, úgy suttogta. — Tetszik tudni, először is ez a fekete, ez egészen más, ez Májnl-féle, ez a legfinomabb és csupa szemeskávé, meg a programm kérem, meg a zongorista. Tessék elképzelni, a zongorista harminc koronát kap, meg kosztot. hát nem kell ennek a feketének öt koronának lenni? Mondja, Lökösy úr? Lökösy nem válaszolt, mert akkor már igen ingerlővé vált az Elis tánca. Velős úr azonban visszaemlékezett a Sutay tegnapi oktatására, ő fordult az öreg felé. — Hát a cekkeléssel mi lesz, Sutay bácsi? Pénz van nálam, de nem adom ki magamtól ... Sutay értett a szóról és átcsoszogott Macához, aki egyelőre még idegenül és bizonytalanul ült az egyik üres asztal mellett. Maca ránézett, átnézett
