Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1937-03-01 / 3. szám - Ölvedi János: A szlovenszkói magyarság társadalmi rajza

mint súlyos tévedést a háborút megelőző generációktól és közfelfogástól vettük át. A magyar értelmiségi körök a múltban is vajmi kevés megértést tanúsítottak a munkásság problémáival szemben s aligha tévedünk, mikor azt mondjuk, hogy háborúelőtti generációnk egyik legnagyobb bűne épen a munkáskérdés félreismerése és a munkásság szervezésének elmulasztása volt. Amit a nemzeti társadalom elmulasztott, azt pótolta az idegen szellemen felnövő egészségtelen magyar szociáldemokrácia. A magyarországi marxizmus és szociáldemokrácia nem volt egyéb, mint a külföldi, kivált németországi mozgalmak lemásolója, külföldi eszmék fióklerakata. A fordulat után pedig a Prágából irányított merőben csehszlovákszellemű állampolitika kiszolgálója. Kivételt itt csak a kommunista párt képezett, mely azonban a közelmúlt külpolitikai eseményeit mérlegelve, egyszerre sutba dobta radikális nézeteit és megbarátkozva, a kormányzattal, „szocialista alapon" szállít Prágának szimpátiát, nyugalmat, esetleg támogást is.

A magyar munkásság sorsa a fordulat után szinte egységes volt: a munkásság nagy tömegeit a szocialista pártok szívták fel és tartják javarészt még ma is kézben. És természetesen szállíják politikai célok és érdekek kielégítésére. A hivatott magyar keretek pedig a munkásságnak csak töredékeit tudták megtartani, ami óriási mulasztás volt magyar részről. Be kell ugyanis vallanunk, hogy a munkástömegek elvesztésébep súlyos mulasztások terhelik magyar tényezőinket is. Nem lehet mindent csak az állami pénzen irányított agitáció és politika számlájára írni: a valóság az, hogy nem jött létre magyar részről olyan alkalmas keret, melybe nemzeti alapon a haladó munkásság megszervezhető és megtartható lett volna. A munkáskérdést zászlajára író Keresztényszocialista Párt gyengének bizonyult a feladatra. A keresztényszocializmus nálunk hallott és hangoztatott szólamai nyájas és jólelkű intelmek voltak, amelyek teljesen nélkülözték akár Prohászka forradalmi igazságkeresését, akár a német, vagy belga kát. munkásmozgalmak határozott céljait és szinte „osztályharcos" öntudatát. Egyfelől megértést hirdetett’ a munkásság igényeivel szemben, másrészt élénken tiltakozott az „osztályharc" gondolata ellen és a mai gazdasági-társadalmi rendet csak „lelkileg" akarta nemesíteni, nem pedig gyökeresen átalakítani. Pedig az osztályoknak szembenállását és a munkásság kiszolgáltatottságát, a mai — gazdaságilag, politikailag kizsákmányolásra beállított életben nem észrevenni és nem hangsúlyozni: föltétlenül oktalanság volt. Az „osztályharcot" nem lehet elcsitítaini és nem lehet letagadni: azt csak megszüntetni lehet. De e megszüntetés már nem történhetik a polgári társadalom vérszegény és erőtlen szólamainak hangoztatása közben, hanem csakis: a munkásság szellemi, társadalmi és anyagi fölemelésének, fölszabadításának lehet a következménye.

* i

Az elmondottak után pedig tegyük fel a kérdést: úgy építettük-e vájjon ki az elmúlt tizennyolc év folyamán kisebbségi politikánkat, társadalmi, gazdasági érdekvédelmünket, hogy az minden vonalon a kisebbségi társadalom tényleges tartalmára támaszkodjék? Felhasználtunk-e vájjon minden rendelkezésünkre álló eszközt, hogy azokkal a magyar népesség szellemi és gazdasági értékállományát növeljük? Észrevettük-e a szlovenszkói magyar társadalom testében végbemenő szociális változásokat, osztályeltolódásokat, a vezető rétegek kipusztulását, az így előálló társadalmi hiányt s gondoskodtunk-e arról, hogy a szlovenszkói magyar társadalmi folytonosság meg ne szakad-