Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1937-02-01 / 2. szám - Ján Smrek: Engem egy bájos jelenség… (ford. Sipos Győző) - Duka-Zólyomi Norbert: Az osztálytalan kultúra

szinte agyonnyomnak, épip olyan hiba, mintha Hoffmannsthal egyik vallásos ódáját akarnék az újzeelaindi bennszülöttek himnuszává megtenni.

Az osztálytalan kultúrát fejlett viszonyokban is megtaláljuk. Amikor Athéniben a hírnök felszólítására az emberek a szellemi olimpiászra gyűltek — Aischyilos és Sophoklos sötét sorsdrámái és Aristophanes kacagása áthatotta a vezért és a vezetteket, épúgy mint a költőt, katonát és a helótát. Akik írni és olvasni sem tudtak, nem maradtak részvétlen, amikor a lantos énekszóval vonultatta fel előttük az Ilias

és

Odyssei a

örök emberi szépségű történeteit, Ajal, Hector, Odysseus, Andromadhe és Penelope alakjait. — A keresztény középkor vallási kultúrája, a harlekinek és kolombináik ugrándozása is zárt közönségre talált. Nem voltak oly felviláigosodottak, akik nem akartak, vagy nem tudták volna megérteni a misztériumok életről és halálról hondottmély szavait és nem voltak oly egyszerűek, akik assziszi szt. Ferenc „Canto dél sole"

(Naphimnusz)

szépségeiben életükkel, gondolkodásuk és adottságaik minden vonatkozásával bele nem olvadhattak volna. — Indiának ősi kultúrája van és akármennyire fennhordjuk XX. századbeli büszke fejünket, nem tekinthetünk keresztül az indiai kultúra semmilyen viszonylatán (hisz csak „civilizációban" vagyunk tovább). Pedig a Uédák és Rabindranath Tagore komplikált szépségei, — melyek egyrangúságát az európai szellem a Nobeldíj odaítélésével ismerte el, — nem valami csoportkultúra megnyilvánulásai. Szellemi irányuk, témakörük, a mögöttük zajló meglátások és érzelmek — épúgy mint a laboréi és delhii pompás épületek, Buddha szobrai és a lótusz szépsége — egy tagozódások felett álló kudtúra egységes tanúi.

Hogy lettek osztálytalan kultúrák? Mindig akkor találjuk meg nyomait az emberi fejlődésben, amikor egy világnézet döntő magasságába emelkedett. Ha gazdasági és szociális viszonylatok, állam, nép, gazdasági, az intuitív erők, vallás a 'legtágasabb értelemben és szellemi tevékenységek (művészet és irodalom) középponti gondolatihoz, vezérvonalhoz voltak kapcsolva. Nem elég az ideológiai viszonyok egymáshoz hasonlítása — ez csak előkészítheti a jövő egységes fejlődését —; nem elég a gazdasági viszonyok középponti elrendeződése. Ez éppen fordítva hat — szellemi erők hijján —és álkultúrát teremt. Olyan álkultúrát, mely a gazdasági érdekek rabszolgaságában sínylődik. Ahogy a kapitalista liberalizmus Isten, nemzet, erkölcs és világrend fogalmaival szemfényvesztő játékot űzött, hogy üzelmeit leleplezze, viszont álkultúráját néhány agyonnevelt rövidlátón kívül senki komolyan nem vette. Sőt éppen az a tény, hogy hivatalos álkultúrája és hamis művészete mellett sokrétű zilált, de szép alkotás és értékes ellenhatás keletkezett (a „fin de siécle" kórképe!) bizonyítja tehetetlenségét legjobban.

Ebbe ai dilemmába bukott bele az említett két kísérlet is. A vallási renaissance hatástalan maradt — a kultúra osztálytalanítása szempontjából — mert nem is akart, de a történelem múlásának törvénye szerint — nem is tudott volna saját erejéből a gazdasági, politikaii és szociális életre egységes bélyeget ráütni. A szocialista kísérlet eddigi formájában elhanyagolta a világnézeti oldalt, anélkül, hogy világnézeti magasságba emelkedett volna. Jellemző, hogy proletárkultúrának