Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1937-02-01 / 2. szám - Erdőházi Hugó: Fekete hó - Kenedy Erzsébet: Várás
ERDÖHÁZI HUGÓ: FEKETE HÓ Üres a disznóól, pocsolya előtte, aiz udvar földje sáros hótól foltos, szűk konyhában elfogyott a darakása, nem adott hitelbe az óvatos boltos. Téli világ ez, sűrű homályt pipázgat kisváros felett szomorú felhő, hiába várod hideg szobádban, boldog napsugár meleggel nem jó. Mozdul a faág, tudom, dél felé •vágyakozva titkos szóval integet, déli tájakról epedve várja, ó várja a rügyfakasztó langyos szelet. Milyen csöndesek a házak, elbújnak fullasztó téli álom alatt, betegek, lázas homlokukra vizes kendő helyett rakosgatnak fagyos havat,... boldog ámítás, fehér hó szépsége fekete gyászba, halálba öltözött, mert paloták alatt kunyhók sírják: sok különbség van ember és ember között... KENEDY ERZSÉBET: VÁRÁS Hamúszínű fellegekből ólmos, szürke eső esik, Fáradt, gyötrött embereknek a lelkére nehezedik. Füstös, kormos állomáson órákhosszat várok-várok, Hogy megjön az én vonatom, amelyikbe majd beszállok S elvisz engem nagysebesen — a boldogság országába. Én se várjak ám hiába! Körülöttem nyüzsgés, mozgás. Jönnek, mennek az emberek És a,z élet futó sínján céljuk felé igyekszenek. Csak én várok. .. elfásultan .. . üres szívvel... csalódottan ... És érzem: az életsínről én már régen lesíklottam.
