Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1936-04-01 / 4. szám - Színház, film - Muhoray Elemér: Légy jó mindhalálig

Az egyik kadett túlvidám, mire a kapitány a felső árbocra küldi. Rövid idő múlva néhány szál kötélen lóg a hajó csúcsán, — ájultan. A kapitány élet-halál ura a hajón. Vádló, védő, itélőszék, pap és parancsnok egy személyben. Ügy viselkedik, mint egy diktátor. Minden pillanatban attól lehet tartani, hogy kitör a vitorlás-forradalom. De megérkezünk Tahitiba. Kár, hogy mindnyájan láttuk már más filmeken. De most is csudálatosán szép; áldottbő tájék, szépséges természet és szépséges, jóságos primitív, nép. Örülnek a kapitány használt diszcsákójának, amit az angol király ajándékaképpen kapnak. Barátkozó szeretettel lepik el a hajót, a testükön lévő virágfűzérekkel pillanatok alatt virághajóvá varázsolják ezt a vitorlás-poklot. Itt megismerkedünk a film egyik legjobbjával, a Tahit i nagyfőnökkel, T i h i t i v e I. Okos, józan meleg ember. Itt jelentkezik a két női főszereplő is, két gyönyörű benszülött leány. Olyan őszintén filmszerűek, úgy mosolyognak, könnyeznek és szeretnek, hogy Greta Garbóék is megirigyelhetnék.

Néhány hetes vendégeskedés után úgy mennek vissza az emberek a hajóra, mint a vágóhidra. Az első tisztnek jutott az egyik, a kadettnak a másik „Tahiti-leány". De menni kell. A visszatérő legénység apró Tahiti-ajándékai kisértékű, de meleg emberi emlékeit le kell rakniok a hajó fedélzetére, mert amit egy angol katona Tahitiból magával hoz, az nem magántulajdon, az az angol királyé, — mondja a kapitány. Aki nehezebben válik meg egy talán sokatjelentő ajándéktól, az korbácsot kap az oldalára.

Mindig terhesebb lesz a hajó levegője. A legénység nagyrésze úgy jár-kel és morog, mint a ketrecben megbosszantott vadak. Egy-egy matrózkéz már szorosabban (narkolássza a matróztőrt, vagy egy-egy pillanatra, egy-egy ütőszerszámon merevedik meg egy-egy ököl. A hajó késésben van, a vízkészlettel takarékoskodni kell. Csak a kapitány és egy-egy bizalmasa ihatik korlátlanul. A fenyitőben lévők egyáltalán nem kapnak vizet, — ha ordítanak, rúgást.

Az első-tiszt nem bírja tovább ezeket a látványokat és egy-hangjával felgyújtja a hajót. A kapitány és néhány embere rövid harc után egy magános csónakban a nyílt tengerre kerülnek és a hajó az első-tiszt parancsnoklása alatt visszaindul Tahitiba.

Néhány évig élnek ott nyugodt emberi életet, mikor megjelenik egy hajó. Elsőtiszt és emberei — most már családostól — elmenekülnek a sok szenvedést látott vitorláson. A kadett és három matróz marad vissza, hogy hazajuthassanak Angliába, önként jelentkeznek a most befutott angol hajón, ahol volt kapitá