Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1936-10-01 / 8. szám - Isépy Nata: Indulás 1/2 6-kor

tudná megmondani, miit csinál. Csikorgó foggal fekszik bele az autó lendületébe. A sebességmérő mutatója bolond táncot jár. Az óra; is megőrült, mert az lehetetlen, (hogy már ennyi idő legyen! — Pedig hiába, neki be kell érni 8-ra. Ha az életükbe kerül is. A másik három nem is tudja, hogy a biztonságuk egy hajszálon függi. iPeter iDrolbingen doktort ugyanis ma, 9.20-kor készül elhagyni a felesége. Hilde, akiért baromi munkában aggyal és puszta kézzel dolgozott, izzadt, verekedett, tűrt, hogy 8 évi várakozás után a saját autóján, saját puha fészkébe vihesse és elláthassa minden kényelemmel.

— Úgy

látszik, 8 év túlhosszú idő a várakozásra. Elfáradt, kimerült bele, szegény madárkám! És most — most — két évi elképzelhetetlen boldogság után repülni akar. Pici buta jószág! Mit kezd ő nélkülem ebben a gonosz világban?

Keserűen elvigyorodik. Keze nagyot ránt a féken, az autó megifarol és a három asszony egymásra hull a kocsi ölében. De most eszükbe se jut a félelem.

Péter sohase hallott, trágár szavakkal káromkodik. Hang nélkül. Szidja önmagát. Egyedül! Majd éppen Hilde megy ki egyedül, kisérő nélkül a világba!

— Mindegy.

— Újra összeharapja a fogsorát keményen, daccal. — Könyörögni fogok neki. Letérdelek elébe a sínek közé, a ruhájába kapaszkodom és úgy rimánkodom, hogy itt ne hagyjon. Bőgni fogok és a vonatja elé vetem magam! — A szeretőjétől fogom ki könyörögni, mint a koldus az alamizsnát. Hát megalázkodom. — Mondd már! — Na és? Én leszek az első a világtörténelemben, akit a bolond, őrült szerelme miatt kiröhögnek? — Mit bánom én?

A világ egyik leggyönyörűbb vidéke láthatatlan chaosszá szétkenődve viharzik el mellettük, de a négy ember közül egyik se látja. Péter Drollingen egy pontra bámul mereven és iátástalanul — és nehéz, mélységes, hangtalan férfizokogás rázza.