Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1936-09-01 / 7. szám - Kritika - Farkas István: A szlovák írókongresszus a mi szemszögünkből

nyugateurópaiságában ütközik ki belőlük. Gyermekded, tiszta örömmel eszmélnek rá, hogy immár esztétikusaik, nyelvtudósaik, orvosaik, jogászaik, kereskedőik, bankárjaik, intellektuelljeik és nevelt tömegeik vannak, s ennek a kultúrára hajlamos komplexumnak már lehet és kell is európai kultúrát adni. Milyen sürgetve kérik az új szlovák nyelv tisztázását, a tüzetes szlovák nyelvtan kiadását, hogy őrzik és ápolják nemzeti, népi emlékeiket nyelvben, művészetben egyaránt!

Ezért kellett egybegyűlniök, hogy önmagukat személyileg is megismerjék, meglássák, s a testvéri egymástmegismerés boldog perceiben nemzeti öntudatukat fokozottaob erővel állítsák a szlovák kultúra szolgálatába.

Velük szemben, hol állunk mi, szlovenszkói magyar írók, akik többször is egybesereglettünk már, hogy közös programmot dolgozzunk ki, de mindannyiszor visszarartott bennünket valami ránkerőszakolt, titkos vagy nyíltabb szégyenérzet, hogy elsősorban magyaroknak, nemzeti irányú kultúrmunkásoknak valljuk magunkat. • Mindig bekeveredtek közénk hol a Spree partjáról, hol a Kék-Duna keringő bölcsőjétől, hol Ady városából az áfiumot hintők, nogy ne láthassuk meg önmagunkat s ne hajthassuk végre kisebbségi sorsunkban azt a nemzeti renaissanceot követelő munkát, amelyet csak mi, magyarok tudunk elvégezni.

Szlovák írók kongresszusán európai vonal és irányvezetés mellett törtek lándzsát. Külön előadásban foglalkoztak a szlovák irodalomnak más nemzetek irodalmához való vonatkozásaival, viszonyával, de senki sem szólt a szlovenszkói, s általa az általános magyar irodalommal való szűkebb kapcsolatokról. Pedig mi is szívesen vettük volna, ha kettőnk viszonyát a közös hazában baráti körben élesebben tisztázhattuk volna. Tudjuk, hogy nem jelentünk — mint ahogy nem is jelenthetünk — önálló irodalmat, de a hídszerepet mégis csak mi kezdtük a Dunamedence alsó folyása felé. Ezért szerettünk volna mi is résztvenni a vitában, szerettünk volna kezet nyújtani nemzeti újjászületésének heroikus korát élő és művelő szlovák íróbarátainkkal. Csak ebben az egy pontban, a más nemzetek irodalmához való kapcsolatban.

A szlovák írók közös munkája elindult. Viták, cikkek, ellenvetések és örömmegnyilvánulások kristályosítják a helyzetet. A mi helyzetünk a körön kívül is ugyanaz marad: kötelességünknek, létérdekünknek, hitünknek és lelkiismereti parancsunknak tartjuk, hogy a szlovák irodalmat a magyar nyelvterületnek bemutassuk. A köztünk fennálló kapcsolatokat meg nem bonthatja a bengálifénnyel és újonnan nőtt