Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)
1936-01-01 / 1. szám - Kossányi József: Tamás Lajos költészete
KOSSÁNYI JÓZSEF: TAMÁS LAJOS KÖLTÉSZETE Megtudtuk mi az, mélyre kerülni Nem segít itt más csak a magunk embersége: A két kezünk, az egészség, az eszünk Mit tenni kell a tudományok szíján S gyötrött homlokunknak gyöngyös verejtéke. (Kisebbek lettünk) Mécs László és Győry Dezső már felverték megrázó, nyugtalan próféciáikkal a szlovenszkói tájakat, behordták fiatal éveik első termését, amikor a Hajnali harangszó országhatárokon is túlverődő zengése s a Százados adósság riasztó komor hangja mellé beállt komoly, kisebbségi szólamnak Tamás Lajos lírája. A Jóságom sátora, Üvegen keresztül és Fonál mentén című három kötet reprezentálja Tamás Lajos közel egy évtizedre terjedő munkásságát. Teljesen egyedülálló, sajátosan egyéni költő. Első kötetében itt-ott még megfogja őt a Hajnali harangszó szuggesztív erejű, izzó szeretetet prófétáié vox humana szólama, de következő két kötetében már felszabadul a költő és már inkább a kisebbségi élet szürke fölmérője, az aprót, de egyetemes jellegű tragédiák énekese. Nem találkozunk nála Mécs apokaliptikus, évezredek gondolatát, harcát, vívódását, érzésvilágát magába foglaló és eruptív erővel kizúditó költőzsenijével,, sem káprázatos vegetációjú szókincsével, melyben megtaláljuk az ótestamentumi próféták zordon fönségű erejétől kezdve a középkori himnuszok angyalkórusra írt éteri csengését, a renaissance humanista emberének nyugtalan kalandozásait idő és tér végtelen tájain, a ma testi-lelki nyomorúságain, társadalmi igazságtalanságain keresztül a vallásos lélek szárnyalását és nosztalgiás leborulását az egyedülvaló Isten előtt. Nincs meg benne Györy Dezső nagy számonkérése, felelősségre vonása, kürtös riadója, nagy magabiztonsága, (a régebbi Györgyre gondolok! Mikor még magas gőggel nézett le a „rongyul boldog, belátásos dombokra!") sem predesztinációs költőtudata. Míg Mécsnél a nagy emberi nyomorúságok, — sírások, sugárzó örömök tézis-antitézisa felett ott ragyog az Istenben való megnyugvás és béke szivárványos szintézise; Györynél ott van a lázadó ember harcos gőgje, káromkodó keserve — fájdalmainak világba-kiáltásán érzett megkönnyebbülése, addig Tamás nyomasztó levegőjű tájakon
