Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1936-06-01 / 6. szám - Palotai Boris: Öreg mosónő

forr be a tejből, mennyi sül össze a húsból. Értett is ez a hókaképű asszony valamihez? Hisz azt se tudhatta, mi a jó! Hiába számolta ki neki a kockacukrot, behozta ő azt másutt! Ha hájolvasztás volt, ki se szagolt a konyhába, undorította az égett zsír szaga, s este, mikor elcsukta az aranysárga zsírt, egy jó csupor zsír, egy marék tepertő már a szita alatt volt félredugva.

— Mama

szegény neki ajándékozta papa katonabakancsait... most is abban jár! — lamentált tovább a háziasszony. — Dehát a népen nem lehet segíteni! Csak ellenséget nevel belőlük az ember.

Haragosan kifújta a füstöt. — Velem mer szájaskodni! Hallottak már ilyet! Ha pedig beállítana holnap ide, hogy így, meg úgy... csak eljárt a szája... dobja ki!. Megértette?

Mari bólintott.

Mintha kissé megnyugodott volna. — Most el kell mennem. Ha a nagyságos úr korábban jönne haza, ne várjon rám a vacsorával. A Jótékony Nőegylet gyűlésére megyek. Az ember lóhfut, gyűjt, mindenféle alakokkal leáll táncolni, csakhogy segítsen a szegényeken. Hát érdemes?

Heves mozdulattal bepúderozta az arcát, megnyálazta a szemöldökét, és mélyet sóhajtott.

II.

Bencsákné dohogva átvágott a Piac-téren, szinte összetiporva a hulladék kelkáposzta leveleket, hagymaszárat, szoknyája szélével tovább seperve a tojáshéjakat.

— Hallja

Bencsákné lelkem! — kiáltott neki a sarki fűszeres, de ő nem állt meg, valami hajtotta el innen minél messzebbre. Mintha egyszerre érezni kezdte volna a házak magasságát, a mosókonyhák dohos mélységét, úgy zuhant rá a megismerés, olyan sötét sodrással, hogy menekült tőle. Nem volt lázadozó természet, már azzal a tudattal jött a világra, hogy neki