Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1936-06-01 / 6. szám - Zerdahelyi József: Életkeresők

Bergen a hangos gondolatokba a mikroszkóp mellől, — egészen különös elváltozást. Csodálatos dolog. Persze, téged ez nem érdekel.

— Nagyon,

nagyon érdekei, de nincs egy vasiunk sem és (holnapra Ígértem ezt a takarót, nagyon drága munka, harminc márkát kapunk érte. Ennyi rengeteg pénzt egyszerre talán nem is láttam.

— Minek

a pénz?

— Nekem

sem kell, nekem semmi sem kell, ha te vagy, ha melletted élhetek, te kedves jó ember, csak mégis enni kell, úgy-e jó, hogy bevezettük a villanyt, mennyit va'koskodtál addigi a gázzal, jó egy kis pénz. Nem is tudom, mit ettél, míg én nem jöttem.

— Jók

az emberek, nem hagytak elveszni és én soha meghalni nem akartam. Azért te mégis nagyon jó vagy, a 'legjobb vagy és nagyon szeretsz engem és velem nyomorogsz és dolgozol és én nem tudok semmit adni érte.

— Nekem

semmi nem kell, csak te, a kutatás, a lelkesedés, a tudományod, de leginkább a szived. Te fölszedtél engem mint a télre ittrékedt vándormadarat, a kezedbe vettél. Én idemelegedtem és itt szép, itt gyönyörű, te mondtad, milyen nagy dolog élni, — igy rakta eléje a lelke minden darabját mezítelenül.

Aztán még soká beszéltek egymással. Semmiségeket, egyszerű mindennapi szókat. Azzal nyitogatták az élet mélységeire zárt kaput. Máriában bízó és kemény életakarás kelt, a szellem emberéhez való csodálatos nagy szerelme nyomán.

És elszakadt a régi élettől.

A büszke lányság, .az izgató vágy a lámpák, a sötét nézőtérben felviiharzó taps után és minden eltávolodott tőle annyira, hogy szinte utána sem nyúlhatott. De nem is akart. Nem hajtotta feléje semmi.

Miikor bezárult mögötte először a Bergen lakásának ajtaja, ahogy számba vette a lakás minden poros zugát, ahogy odaadta magát a férfinak, mint olyan egy