Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1936-06-01 / 6. szám - Telek A. Sándor: A fűzfa (vers)

S a múltam? Talán nem övez hírnév

S nem hordom fennen tépett homlokom. Pedig több vagyok lenézett, űzött» Szegény fajomnak,

Mint henyén élő száz gőgős rokon:

Virágvasárnap én vagyok barka;

Sípot rólam vág a pásztorgyerek. Bekeríteni muskátlis kertet

Sövény én vagyok

S velem fűinek a szegény emberek

Téli estéken fáradt, vén kezek Gyönge sarjamból kosarat fűznek;

S ha jön a tavasz, a kosárkába Gyöngyvirág-csokrot

Szednek az erdőn ifijú szüzek.

Tikkadt nyár delén enyhet keresni Árnyékomba dűl a fáradt vándor;

S pihenő után élet-útjához

Hű kísérőül

Én nyújtok botot viharvert ágból.

Fészket rak rajtam a dalos madár.

— Nekem egy a sors: tél vagy kikelet. Amíg kidűlnek százados tölgyek, Én csonkán, tépve

Ott virrasztók a dúlt határ felett...

S ha vihar, árvíz, felhőszakadás Nyomán part, hidak, gát ha elszakad, Gyökeret verek az ősi földbe: Újra kihajtok

És megkötöm a futó partokat...