Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1936-06-01 / 6. szám - Tamás Mihály: Temetés

jött Trude. Virág volt a blúzéra tűzve és a szemében a szándékolt pajkosság józan villanása volt.

— Nem

késtem el?

— Te

mindig elkésel, mert nem jöhetsz elég korán.

— Pedig

úgy siettem.., én mindig úgy sietek ide. —4 Miért? Jó itt?

— Nagyon

... én nagyon szeretem a bácsit.

— Szeretsz?

Trude arcát a föld felé fordította, oda, ahonnét minden támadt.

— Igen

... nagyon ... és a bácsi még csak megse csókolt engem.

Lanti keze a leányarc után nyúlt, a sima áliához és lassan, óvatosain, mint lelt virágot, úgy emelte a szemét a szeme magasságába. Bíbor volt a lány arca és ragyogott.

— Megcsókoljalak?

— Igen.

— Te

akarod?

— Igen

... én akarom.

(Emlékszik Lanti, most, hogy itt áll a (szobája bátorító fényében, ahová az ucca megéledő külső dolgai elől menekült, emlékszik, hogy az eiviiharzott fiatalság pillanatra éledt tébolya volt az a csók. Egy pillanatig tartott csalk, addig csak, amíg egy élet minden csodája semmivé válik.

— Jó

volt?

Alázat volt és megsemmisülés.

— Jó

... nagyon.

— Eljössz,

holnap, ugye?

(Keserű könny lett a Trude szeme.

— Miért

holnap? már mennem kell?

Gyöngéden és jósággal tuszkolta ki az ajtón. És másnap az énekesnő jött. Nem volt hangos és illetlen se.

— Trude

nagyon beteg... megfázott... köhög, hiszen olyan gyönge.