Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1936-06-01 / 6. szám - Tamás Mihály: Temetés

jára emelte, végig suhant a keze a haján. Finom szálai voltak a hajának, lágy, mint a rétek tavaszi zöldje, de ez barna volt és dús, mint az életek 'kezdete.

—*

Trude,.. ugye-?

— Igen...

Trude.

— Szép

neve van. Maga is szép. Tudja ezt?

Trude az asztal térítőjét nézte, amelyet hajdani szép évek idején lánykezek szőtték színes re.

— A

néni már mondta többször.

Lanti keze megállt a simogatásban.

— Mondta?

... és hogy mondta?

— Csak

mondta.

— És

mást nem mondott?

— Nem

... ő nem mond nekem semmit.

—' Csak azt, hogy engedelmes, jó kislány legyen, ugye?

Trude sápadt kis arcára a tudás bátor fénye világosodott fel. '

— Igen

... ezt mondta ...

Lanti ellépett a széktől, a szöba másik végébe. Szeme a könyvszekrény tele polcain futott végig.

— Szeret

olvasni?

Trude felélénkült.

— Óh

szeretek, de a néninek nincsenek könyvei, csak kottái. Béasben jó volt, ott volt sok könyv.

Lanti szemét ritka lágyulás lepte be, ahogy a könyveket nézte, keze óvatos gonddal futott végig a sorokon.

— Látja,

Trude, ezek itt képeskönyvek, kisgyermeknek, háromévesnek való, Ezek itt verseskönyvek, nagyobbnak, aki már tud olvasni...

Trude szeme csodálkozásra nyílt.

— Min ék ilyen könyvek a bácsinak?

Lanti nem hallotta ezt, a keze tovább siklott a könyveken.

— Ezek itt meséskönyvek, nyolc évesnek, Haimupipő-