Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1936-06-01 / 6. szám - Tamás Mihály: Temetés

TAMÁS MIHÁLY:

TEMETÉS.

Akkor már huzamosabb ideje élt Lanti Cézár abban a kis hegyvidéki városban. Talán három esztendeje, vagy talán nyolc is, — biztosan nem tudta, mert nem igen szokta figyelni az esztendők számbeli múlását. Csak annyit vett észre a dolgok változásából, hogy a ház előtt elfutó poros úttestre szép szabályos kőkockákat helyeztek értelmes munkáskezek és ha megtért néha éjszakai sétájáról, arra lett figyelmes, hogy a cipője sarka élesen koppan .a köveken és erre a koppanásra felfigyel az ucca: a villany lámpa az oszlop tetején és a nagy sovány kaindurmacska a szomszéd ház kapualjában. Elmúlt már az idő, amikor hetykén merte kihívni maga ellen az éjjeli ucca élő és élettelen dolgainak felriadó figyelmét, ezért utóbb minden esetben sietve dugta a zárba a kulcsot és a feltáruló kapúalj könyörtelen feketeségébe ideges mozdulatokkal villantotta bele zseblámpája fényét.

Bent a szobája bátorító fényében úgy gondolta, hogy mindez a változás az uccára tett kőkockák miatt van. Ilyenkor nem nézett a falon lógó tükörbe, mert ha oda nézett volna, akkor egész bizonnyal békében hagyta volna az ucca ártatlan köveit. Hiszen még alig néhány hete, hogy utoljára látta itt az énekesnőt.

Az énekesnőt.

Először régen, igen régen volt nála, azután újra megjelent, talán fél esztendeje. Úgy jött be hozzá, mintha végtelen idők óta hozzátartoznia a ház bútoraihoz, még kopott tollaskalapját is otthonias mozdulattal dobtia le a vörös karosszékre és valaha zengő hang fakult emlékévei szólt oda Trudénak.

— Ülj le kedvesem. — Azután Lantihoz fordult. — No, mit szól a kis húgomhoz? A télen örököltem, meg