Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)
1936-06-01 / 6. szám - Borsody István: A nemzetiségi jog és a magyar kisebbség
lettünk. Köztársaságunk alkotmánya — a békeszerződéseik értelmében — individuális jogokkal rulházoitt föl bennünket s így a nemzetiségi jog érvényesítése is csak egyéni jognak számít. Nem lehettünk a nemzetiségi jogok kollektív birtokosai s ennek következtében fennmaradásunk, boldogulásunk problémái megsokszorozódtak. A nemzetiségi kérdésnek legobjektívebb cseh szakértője Emanuel Rádi „Válka Čechů s Němci" c. művé ben, a kisebbségi nemzetek mai helyzetéről így ír: „Általánosan elismert tény, hogy a nemzetiségeknek a békeszerződések által nyújtott jogok elégtelenek. A szerződések csak a legáltalánosabb dolgokat tartalmazzák és különbözőképpen értelmezhetők: legfőképpen pedig csak az individuális jogokat biztosítják, bár a nemzetiség, a faj, az egyházak, melyeknek védelméről szó van, lényegében kollektív jelenségek ..." — Ismerjük, hogy a csehszlovák alkotmány szelleme is az államot organikus értelemben fogja föl s ennek következtében államunk demokráciája is általában a nép uralmát vallja, anélkül, hogy bizonyos nemzetiségeknek meghatározott jogokat biztosítana. Az állami életben a nép akarata a választójog révén érvényesül: a szavazás eredménye — a többség akarata dönt. Ezzel a többségi demokráciával szemben áll a szerződéses demokrácia, amely az államot szerződéses formájában képzeli el: ez az állam mechanikus elmélete. Az egyes nemzetiségék, mint kollektívumok, szerződő felek gyanánt lépnek föl. Ez a nemzetiségi autonómiát jelenti; a nemzetiség akarata nem majorizáliható más nemzetiségek által. „A nemzetiségi autonómia azon az elven alapszik: adjátok meg a nemzetiségnek, ami az övé és az áriamnak, ami az államé" — írja Rádl. A csehek maguk is — amint Rádl megemlíti — a háború előtt az autonómia hívei voltak. *
