Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)
1936-05-01 / 5. szám - Kritika - Marék Antal: Reményi József: Szerelmesek voltak
ból pedig összetevődik a bonyolult lelkiségű de bizakodó s önmagát boldogan megtaláló kisebbségi magyar élet. Marék Antal Reményi József: SZERELMESEK VOLTAK. Franklin kiadás. Lehet-e izgalmasabb olvasmány, mint az amerikai „magyar kisebbség" sorsáról írott könyv? El is felejtettük, hogy New-Yorkban, Clevlandban, Csikágóban nagyobb tömegű magyar „kisebbség" él; akinek sorsáról oly keveset tudunk tulajdonképpen. Nem tudjuk azt sem, hogy milyen lelki átalakuláson mennek keresztül a kivándorlók s milyen lelki adottsággal születnek s növekednek az Amerikában világra jött magyar gyerekek. Ez az Amerika, amelyben Reményi története lejátszódik, már gazdasági válsággal, munkanélküliséggel küzd. Terus és Károly szerelmesek egymásba s mert egyikük számára sem nyílik munkaalkalom, marathoni táncversenyen vesznek részt. A nagy díjból akarják házaséletüket megalapozni. Terus és Károly nem talál ezen semmit, Terus apja azonban annál többet. Ezzel kezdődik a regény. A két magyar ott táncol a mulatóban, amig Károly édesapja váratlanul meg nem hal. Közben arcok villannak fel az iró mesteri rajzában, jellegzetes amerikai figurák egytől egyig. De térjünk vissza a két szerelmes fiatal sorsához. A marathoni táncverseny miatt Terus nem térhet vissza szülei házába, hanem Károly édesanyjához költözik. Jobb szeretném, fiam, ha anyád jelenlétében nem kotyognál folyton angolul Terussal — mondja az anyja. Ez már riasztó kiáltás, a két fiatal már könnyebben érintkezik egymással angolul. Mintha az érzelmi relikviákat már csak a szülők őriznék, a gyerekekben nyoma sincs szentimentalizmusnak. Hacsak a szerelem az, ami igazi európai bennük: hangulatos, rettentően komoly s életre halálra menő. Imádkozol te, Terus? — kérdi szorongva Károly anyja s a leány nem válaszol. A vége az, hogy Terus mégiscsak állást vállal, pincérnő lesz Martinelli vendéglőjében. Károly, aki tipikus amerikai karriert futott be: áruházban sepert, naptárokkal ügynökösködött... egy hónapon át egy sofőr ismerősét helyettesítette ... vasgyárban robotolt hét hónapig... egy éven át a leveleket csoportosította, továbbra is munka nélkül kószál. Közben a féltékenység ördöge szállja meg. Két fiatal egymásnak szánt élet gyötrődik egymás közvetlen közelében s mindez azért, mert egybekelésük lehetetlen. Végre mégiscsak beteljesedik a vágyuk s egymásé