Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)
1936-01-01 / 1. szám - Rácz Pál: Testvérharc
óta nem csókolja már, csak simogatja. Titokban. És sokszor a szemébe nézett. — Akár az anyja ... akár az anyja ... így mondta. Senkinek se mondta, csak úgy magának. Tamás kibotorkált az ajtón. A konyhában apja magához ölelte és befektette az inas ágyába. — Na aludj, fiacskám ... Majd Miskának is jut hely... Visszament a szobába és rázárta az ajtót. Ismét sötét volt. Az ágy fölött csizmák lógtak egy rúdon. Tamás úgy érezte, hogy a nehéz sötétben mind rázuhan. A pokróc állá dugta fejét, hogy ne érezze a csizmákat és ne hallja a mostohája nyögését. összerázkódott, mikor nyílt az ajtó és Máni néni surrant be rajta. Utána az inas. Méri néni szó nélkül nyitott be a szobába, Miska pedig az ágy után tapogatózott. — Ki van itt? — Én vagyok, Misii! — Te vagy az, Tamás? Azt hittem, hogy valami kis ördög bujt ide. És nevetni kezdett. összebújtak. Tamás hozzádugta a fejét. Érezte az ingében a zsíros csizmabőr szagát, meg a szájából a hagyma gőzét, amit este evett kenyérrel. — Te, Misi! Mi baja van mamának? Misi ásítani kezdett. — Gyereke lesz ... Tamás felült. — Gyereke? — Igen, testvéred lesz ... nemsokára ... — Testvérem? — Igen ... Lehet, hogy fiú lesz, lehet, hogy lány ... Tamás összeborzadt. A falhoz húzódott és próbálta elképzelni a születést. Mári néni kijött a konyhába, előkereste a mosóteknőt és beleöntötte a meleg vizet. — Gyere, Miska, segíts bevinni!
