Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)
1936-05-01 / 5. szám - Dallos István: A halálhír
mennyit mutat az óra a fegyházban. A szabadulás óráját az irodáiban tartják nyilván. A vonat párnázott ülését most úgy tudta élvezni, mint azelőtt soha. A robogó vonat zakatolása is gyönyörű muzsikának tűnt. Az étkező kocsiban jó étvággyal ette végig a menüt. Rágyújtott és élvezettel fújta a füstkarikákat. Kissé elkábította a mélyen leszívott füst. Ügy érezte, hogy a cigarettának soha nem tapasztalt isteni illata van. A fegyházban a koszt is rémes volt, de a cigaretta hiánya jelentette a legborzalmasabb szenvedést. És mindent, mindent annak a csirkefogónak köszönhetett, akin azonban most ki fogja tölteni a bosszúját. — Le fogom ütni azt a gazembert, — sziszegte ökölbe szorult kézzel. A fenyegetés Kovács Bandinak szólt, a Napló riporterének, aki két évvel ezelőtt leleplezte lapjában azt a részvénymanővert, mely heteken keresztül tartó vizsgálat után Kákái letartóztatását eredményezte. Kákái ezerszer gondolta át az ügyet, de még most sem értette, hogy miképpen szimatolhatta ki Kovács, hogy a nagy gonddal és körültekintéssel vezetett akciót futóhomokra építette. Zseniális elgondolással bonyolított le mindent, az igazgatóság vakon hitt benne és már mindössze néhány napról lett volna szó, mikor Kovács cikke megtorpedózta a vállalkozást. A vizsgálóbirónál történt kihallgatásnál érlelődött meg benne a kegyetlen bosszú gondolata. Amikor a főtárgyaláson kihirdették az Ítéletet, akkor is a bosszúra gondolt és a fegylházi éjszakákon is csak a bosszú gondolata fűtötte a lelkét. Nem tudott másra gondolni, csak Kovácsra, csak arra, hogy mily módon boszszülja meg a két esztendőt. Az agyába úgy belerágta magát a bosszú gondolata, hogy nem is tudott volna szabadulni tőle. — Le fogom ütni azt a gazembert! — dörögte magában, amikor a vonat a sötétségen át belefúrta magát az állomás váltótömegébe és nagyon pöfékelve meg
