Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1936-04-01 / 4. szám - Szent-Ivány Géza Dr.: A palóc magyarság ethnikuma

szomoró, — koszorú helyett — koszoró. stb. Az —á helyett

— i-t

mond, mint — szeginy, leginy. A — t — helyett — ty-t; mint — tehetyi. — Az — I — helyett — ly-t, mint — emelyi,

— az

_ n — helyett — ny-t, mint ennyi, — innyi; — a — d

helyett — gy-t, mint — gyió — gyiák. — Meg — helyett — me-t használ, mint — mefogja, — farsang helyett — fassangot mond. Nem mondja ami — papánk, — hanem — ami papónk, — a — paphoz helyett a — papnyi,— nem mondja — a papnál voltam, — hanem — a papnott vótam. — Azt mondja, hogy — egyal — igyál. — Toll helyett azt mondja

— tojjú.

— Aztán helyett — osztang — stb. Az egyes palócvidékek aztán többféle változatban beszélnek. Az Ipoly menti palócság, különösen a református keményebben pattogva ejti ki a szót, általában azonban lágyan, vontatottan beszélnek. A palóc értelmes, leleményes, furfangos, önérzetes és rátartós, különösen a gazda része. Sok humor van benne. Vallásos, a papját megbecsüli. A Gömörmegyei Hanván még ma is nagy szeretettel emlegetik papjukat Tompa Mihályt. A fiatalja virtuskodó, verekedésre hajlamos. Az erkölcsök sem sülyedtek annyira a palócföldön mint másutt. Valamikor az 1800-as évek elején a Nógrád, Heves, Borsod határán lévő Gömörhöz tartozó Medves alján a pásztoremberek erkölcse volt nagyon a falusi népre is ráragadt, akkor történtek egymásután azon a vidéken a lopások-rablások s akkor ütötték agyon az azon a vidéken lévő Várgede községben az akkori serkei járási főszolgabírót Kubinyi Józsefet, a saját kúriájába betört elvadult kondások és juhászok. Ez azonban csak egy időleges sötét tünet volt, amiből a palócság általános erkölcseire következtetni távolról sem lehet. A lányok, bár szabadon együtt vannak a legényekkel, ritkán — lépnek a téjbe, — amelyekkel mégis megtörténik, kiáll a lányok sorából és saját maga beköti a fejét s az asszonyokkal tart.

Sok szójárás van a palócság közt. így Rimaszombatban a fehér, jó kenyérnek hazájában a palóc öreg ember szerint a város nagyharangja, ha megszóllal, azt mondja: — Búza __ kenyér! — Búza — kenyér! A közeli Cserenycsénben már rozs kenyeret esznek és az ottani tót ember a harangszavát így értelmezi: — Zitni — chleb! Zitni — chleb! (Rozs — kenyér.) A hegyek közt lévő még távolabbi Rimabrézón meg azt mondja a harang: — Chodzi jaki len bi boli! (Akármilyen, csak már volna!.) Sokat lehetne még a palócokról, erről az ősi szokásaihoz szívósan ragaszkodó, szorgalmas, munkás, jóravaló népről mondani, az egyes faivakban lévő kiterjedt családokról, u. n. — hadak-ról, amelyek ameddig csak talpalatnyi hely volt az ősi házban, szaporúlattal, min