Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)
1936-01-01 / 1. szám - Kossányi József: A lámpásos ember ballag (vers)
ismeretlent megismerni, bús jeleket magyarázni hamuszín böjtben, piros nyáron... Mert költő sors ez: dallal szállni s egy titokzatos, öreg éjen az örök útra rátalálni. A LÁMPÁSOS EMBER BALLAG Visszajöttem a földek közé, az ázott, barna kerítések alá. Innét nőttem ki a kék orgonákkal egy tavaszi hajnalon, mikor párás harmatban zsoltároztak a tavaszi földek. Régen volt ez s már alig emlékeztem az oszlopos kapukra, hol liliomok kúsznak s más efféle virágok. Paraszti művészek faragták őket úgy téli alkonyórán, mikor mélyágyú lelkűkben furcsa vizek tilinkóztak. Most újra itt vagyok s hamuszín éjekben a lámpásos ember ballag és keresi magát a régi helyeken. Szűcs Pál szérűje, a grófék öreg parkja, hol gyöngyvirágok harangoznak kisnyúl halálára. Ember lettem. Paroláznak velem a falusi vének és köszöntenek adj Istennel, dicsértessékkel. Ügy érzem szívemben lakik a falu s a Balázs bácsi bús, elnéző szemében félve látom meg a magamét.
