Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1936-04-01 / 4. szám - Földes György: A virtus

gigszalad a hír. Iparkodik is mindenki hazafelé. Nincs eladó, nincs vevő, csak a pénzüket, portékájukat féltő emberek vannak.

Vendel megpróbál okosan beszélni.

— De

énnekem ebből a pénzből be köll vásárolnom! Van nekem otthon, amit lefoglalhat az úr! De ilyent! Hogy menjek haza üres kézzel? .

A végrehajtó megértő lélek. Kiad neki húsz koronát az ezernyolcszázból. Azt a húszat, amelyiken olyan soká alkudtak. Aztán ott hagyja, mint Szent Pál az oláhokat.

Vendel úgy forog maga körül, mint a kotlós, aki elvesztette a csibéit.

Hát, iszen igaz, ami igaz, cudar dög volt a Cifra. Vesződjön vele más! Ami meg az adót illeti, azt sem engedték volna el, előbb-utóbb meg kellett volna fizetni. De hát a szégyen! Hogy őt, fényes nappal, mindenki szeme láttára csak így lelépik! A doborgaziak nagy csúfulódók. Kivált az asszonynép! Szinte hallja a felesége hangját:

— Nagy

legény vagy, Vendel! De most ugyan benned rekedt a szó! Tököli voltál!

Egy kicsit arra gondolt, hogy ügyvédhez megy, panaszt tesz. De aztán meggondolta. Nem használ az semmit! Csak pénzbe kerül.

Fölült a kocsijára, végigvágott az ártatlan sárgán. A két ló nagyot rántott a sárban elült kerekű kocsin. Be sem ment a városba. Egye meg a fene az egész boltbellit!

Lassan kocogott az országúton hazafelé. A tejfalusí faluvégen utolérte a Cifrát meg az új gazdáját. Úgy illett, hogy megálljon vele egy szóra. A botos ember nagyon boldognak látszott.

— Éppen

a kedvem szerinti ez a tehén! A borját eladtam ott helyben, így még pénzt is viszek haza! —< újságolta sugárzó arccal.