Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)
1936-04-01 / 4. szám - Bellyei László: Bórembuk
fog menni az életben... Mondja, mégis mit csinál egész nap? — Rajzolok és verseket írok, — feleltem büszkén. — Hiszen az nem volna baj, lehet még magából művészember. De először a kötelességét kell teljesíteni. — Én művész vagyok. — Úgy?... Nincs kizárva, hogy már most is az. — Nem állhatta meg, hogy el ne nevesse magát, bár olyan ravaszul nevetett, hogy nem lehetett látni, hogy gúnyolódik-e, vagy mi a célja. — És Petőfi Sándor? — mondtam sértődötten. — Hja Petőfi valóban nagy költő. De ne gondolja, hogy azért lett költővé, mert az iskolában rossz tanuló volt... — Épen költészettanból bukott meg ... Kissé élesen mondtam és Borembuk erre dühös lett. Most már nem síimogatta a szakállát, dühösen megrántotta és az asztalra csapott öklével. — Petőfi minden száz évben egyszer ha születik ... De ha maga meg van győződve, hogy maga Petőfi, akkor csak folytassa. Bár nem tudom, ha Petőfi újból születne, vájjon hogy viselkedne? Mindenki láthatja, hogy Bórembuk aszerint mérte az embert, mennyire tudja valaki Horatius versformáit és a fordítást. Lehetek én akármilyen művész, soha nem fog elismerni, ha a latint nem fogom tudni. Ezzel tisztában vagyok. Mégis értettem a módját és nem sajnáltam a fáradságot, hogy egv kis borsot törjek az orra alá. A Spiegel apja volt a legnagyobb helyi lap kiadója. Ebben a lapban, a „Szabad ember"-ben jelentek meg vasárnaponkint az én verseim. Mondom, nem sajnáltam a fáradságot, elmentem az öreg Spiegelhez, megkértem, hogy küldjenek Bórembuknak szóikból a számokból, melyekben az én verseim megjelentek. Megegyeztünk, hogy a szerkesztőség fogja küldeni a tiszteletpéldányokat és senki nem fogja tudnii, hogy az én
