Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)
1936-04-01 / 4. szám - Bellyei László: Bórembuk
hogy véglegesen, fenékig kiismertem. Arra gondoltam, hogy hazudni kellene, Szepesi mellé állani és azt mondani, hogy valóban Bórembukot rajzoltam le. De nem voltam tisztában a saját művészetemmel és nem tudtam, meg leihet-e ezt csinálni. Rám feküdt az osztály fagyott csendje és én csak álltam szótlanul. Az öreg keresztül nézett rajtam. Látszott, hogy elöntötte a düh és egy pillanatra megtorpant, nem tudja, mit csináljon velem. Indulatosan a katedrához ment, összeszorított fogakkal végignézett az osztályon, a dobogó recsegett alatta. — Mi az édesapja? — kérdezte kurtán. — Munkanélküli ... Felemelte kezét a levegőbe, összeszorította öklét. Az arca egészen kínos kifejezést öltött, majd egyetlen rántással összetépte és összegyűrte rajzomét. Inkább gorombán, mint szigorúan kiáltott rám: — Ne csináljon máskor szamárságokat!... üljön le! Bennem utálattal forrt fel a vér. Semmi nem bánt annyira, mint a gyávaság. Látszott az öregen, hogy nagyon kellemetlen neki az egész eset, hogy mindjárt az első órán ilyesmi történik. Ügy éreztem, hogy én győztem, nem mert velem kikezdeni és a közvélemény előtt ujjat húzni. Abban mindenki megegyezett, hogy az öreget az osztály ezután Bórembuknak hívta. De arról sokat vitatkoztunk, hogy vájjon akkor miért kegyelmezett meg nekem. A burzsujok pártjának vezetője volt Sárkány, akinek az apját ugyan elbocsájtották és nyugdíjat kap, de azóta semmit sem csinál, csak lógatja a lábát és panaszkodik, hogy kis nyugdíjat kap. Én mondom, ha az én apám annyit keresne, meg lenne elégedve. Nosihát Sárkányék azt állítják, hogy az öreg azért kegyelmezett meg nekem, mert az apám munkanélküli. Mi viszont, az osztály proletárjai, azt állítjuk, hogy az öreg gyáva volt. A mi véleményünket támogatja mindig Spiegel is, az én szomszédom, aki ugyan gyenge
