Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)
1936-04-01 / 4. szám - Bellyei László: Bórembuk
Szó nélkül intett és mi leültünk. — Én leszek az osztályfőnökük, a latin nyelvet fogom maguknál tanítani... Leült a székre és egy csomó iratof kezdett rendezgetni az asztalon. — Maguk már nyolcadikosok, így nem fogok sokat prédikálni, majd a prakszisból megismerjük egymást és remélem, minden jól fog menni. Az osztály a csodálkozástól még mindig egészen csendben volt. Valami egészen váratlan dolog történt velünk és mindnyájan ennek a hatása alatt voltunk. Azt hittük, hogy régi osztályfőnökünk fog ismét tanítani, aki már évek óta tanított minket és most egészen váratlanul bejön az osztályba egy idegen ember, akit soha nem is láttunk. Én az első padiban ültem és nyakamat szép óvatosan, anélkül, hogy feszesen tartott derekammal megreccsentettem volna a padot, szépen hátrafordítottam és egy pillantásra láttam, hogy mindenünnen kérdő tekintetek irányozódnak felém. Mindenki engem kérdezett, hogy ki ez a csodabogár, aki csak úgy bejön ide és kijelenti, hogy ő lesz az osztályfőnökünk. Láttam, hogy engemet figyel és azért nyakamat óvatosan visszafordítottam és bátran szembe néztem vele. Úgy látszik, valamit észre vett, mert mikor az osztálykönyvet beírta és eltette a fiókba,halkan megjegyezte: — Osztályfőnökük nyugdíjba ment és én jöttem helyette ... Most pedig felolvasóim a névsort... Akinek a nevét olvasta, az felá'lt. Mindenkit jól megnézett, mielőtt intett, hogy leülhet. Az én nevem a névsor végén van. Únni kezdtem magamat. Hirtelen nagyszerű ötletem támadt. Volt nálam egy ív tiszta papír, melyen a segítőegyesületi kérvényt akartam megírni. Kibontottam szép csendesen, lesimítottam gyűrődéseit a pádon és hozzá fogtam, hogy az öreget hirtelenében lerajzoljam. Egészen jellegzetes volt rövidre nyírt bozontos szakálla és kissé elálló vastag,
