Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1936-04-01 / 4. szám - Pongrácz Kálmán: Uj humanizmus?

mert ezt a feladatot helyette más elvégezni nem tudja. Az új mítoszok is csak akkor lehetnek tehát egy új humanizmus forrásai, ha mai zavarosságuk kitisztúl, ha az ujonnnan kialakult keretek között a végeredményben itt is önmagát kereső ember megindul saját belső világa és csodálatos individualitása felé.

Tarthatatlan és elfogadhatatlan tehát a kollektív társadalmi törekvéseknek az a nézete, hogy miután a faj, osztály vagy küzdelem érzet és vágy szintén emberi adottság és megnyilvánulás — ezeken egy új kultúrát éppen úgy fel lehet építeni, mint a régi alapokon. Ezek a törvényszerűségek csak individuális és békés síkban érvényesek. A faji érzés és az osztályharcban érvényesülő egyéni érvényesülési vágy tényleg emberi dokumentumok, de érvényesítésüknek harcias módszerét az emberi jólét és művelődés eszközének tekinthetjük csupán, nem pedig egyetlen és végső céljának. A harc a pillanatnyi és elkerülhetetlen rossz, a kellemetlen, a bántó, néha szükséges kivétel, de nem a természetes és magától értődő szabály. A gyilkosság vagy rablás emberi dokumentum, emberi megnyilvánulás, de erre kultúrát, rendet, humanizmust építeni nem lehet. Az igazi humanizmus eszménye a meditáló és kontempláló egyes, aki azonban éppen emelkedettsége és tudása miatt felül tud emelkedni az apró érdekek és bántó előítéletek akadályain és sokkal nagyobb érzéke van a kultúra iránt, sokkal jobban szereti a bárhol, bármilyen időben vagy bármely népnél megnyilvánuló humánumot, minthogy azt képes lenne érdeklődéséből vagy világszemléletéből primitív módon mellőzni vagy kirekeszteni. Az a jelenlegi német felfogás tehát, hogy a görög kultúra azért emelkedett egykori magasságára, mert elsősorban nemzeti volt — tarthatatlan. A görög polis határai közé foglalt görög szellem, görög vér, görög művészet, görög tudomány és politika több volt az ókorban, mint egyetlen nép nagysága vagy dicsősége: Európában, de talán az egész akkor ismert világban Hellas jelentette a művelt ember i s é g e t. Később, amikor a kereszténység megszületett ez a kör tágult, mert a népvándorlás barbár népei körülbelül egyszerre érkeztek el a kereszténységhez, tehát művelődésük első elemeit egyszerre kapták. Eötvös ama nézetét tehát, hogy: „az ókorban a haladás sohasem általános s csak a keresztény civilizációval" tűnik fel a népek társasága — némiképen revízió alá kell vonni. Históriailag ez éppen olyan tagadhatatlan tény, mint ama körülmény, hogy a kereszténység volt az első vallás vagy — világi nyelven szólva — filozófia, amely az általános emberi, tehát mai értelemben vett intemacionális szempontokat hangsúlyozta és