Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1936-03-01 / 3. szám - Féja Géza magyar irodalmi szemléje. Tamás Áron: Jégtörő Mátyás

azonban csakhamar sikerül kiszabadulnia s egy pókba költözik, méhecske lesz belőle, szarka, bagoly, gólya, sas, róka ... S mint „lelkesebb" állatnak már csak egy gondja van: a fiatal pár szolgálása. Többszörösen feláldozza magát érettük s közben új és új alakba költözik. Az egész természet és a világszellem: folytonos önfeláldozás az emberért. Miközben a parányi sarj’ még anyja csontjai között várja a fájdalommal-szülés napját, már jó dajkája a világ, a dolgok már az ő sorsának útját munkálják. A szellem végül is az újszülöttbe, Mátyás és Márta fiába költözik, kiben már tartósabb otthonra talál.

Tamási új regényében tehát a mitológia leszáll a földre s az emberi élet legegyszerűbb, leghétköznapibb vidékén köt ki. Nem is fontos, hogy véletlenül székely faluba jut a „szentivánéji álom" e kis követe. Amit lát, egyetemes emberi kanyargás az: nászéjszakával kezdődik és keresztelővel végződik. A két esemény között pedig jóízű történet hullámzik Tamási humorának fényjeleivel. Ha csupán e történetet kapjuk, akkor kedves, meleg epizódként könyvelhettük volna el az író fejlődésében. Tamási fejében azonban legizgatóbb problémája motoszkált: az ember s a Világ viszonya. S a kérdésre mitológiával felelt.

Tamási a népmese legősibb értelmét emelte magasra. De mi a mese legősibb értelme? Az, hogy világiélek van s a lényekben és dolgokban céltudatos szándékok élnek. A világ a mesében erősebb és igazabb, mint az ember, csak a hős méltó hozzá, a hős emelkedik közelébe, a hős érti meg s a világ is a hőst segíti. S a mese igazi ,;hőse" csodálatosképen nem az óriás, vagy a gyilkos vitéz, hanem az apró ember, az elhagyott királyfi, a legkisebb fiú-gyermek, a kis kondás, a nyughatatlan kalandos, az obsitos katona. Az egyszerű ember rokonszenvei nőnek benne hőssé. Az „egyszerű nép" emelkedik benne a világ méltó testvérévé. Tamásinál fordított e folyamat: a világ siet