Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1936-03-01 / 3. szám - Féja Géza: Az erdélyi emlékirat

zárja be. Ha Mikes nem kerül ifjú fővel II. Rákóczi Ferenc udvarába, valószínűleg nagy békességben telt volna le az élete valamelyik erdélyi kúriában. Jó gazda lett volna belőle s a könyvek nagy barátja, de így II. Rákóczi Ferenc lett a végzete. Utolérte őt a magányos, szemlélődő, merengő férfiú sorsa, ki ellenállhatatlanul sodró erővel bolygója lesz a tettekbe sugárzó fénficsillagnak. A száműzetés keserves éveiben a Márvány-tenger partján el is sóhajtotta, hogy ő nem a „szabadságért" került oda, hanem egy szép, tiszta ábrándért.

Mikest a balsors tette íróvá. Rákóczi s a többi iszáműzöttek többnyire tetteken végigviharzott emberek voltak, katonák, tele tápláló nagy emlékekkel. Mikes azonban, az íródeák, nagyon egyedül morzsolta napjait s a honi világot legalább belsőleg meg kellett teremtenie. Az erdélyi emlékiratok elég'ikus borongása nála a legtisztább: minden írása élőbeszéd és méntegetődzés a hazaszálló bánatos gondolatok elé. „Képzelt", soha el nem küldött leveleket írt francia írók hatása alatt. Beléjük szőtte olvasmányait, történelmi és földrajzi ismereteit; gazdasági tanácsokat ád, históriákat és anekdotákat mesélget bennük. Ám mindezeken túl kiszenvedte, megcsinálta a székely írók belső formáját, ez a Törökországi Levelek irodalomtörténeti jelentősége. Játszi, könnyed s hirtelen el-elkomolyodó kedélye, furfangos észjárása, naiv bölcsessége s világot, sorsot bíró humora teszi e leveleket múlhatatlan értékekké.

Mikes emlékiratainak íze már tiszta szépprózai íz. Hangja: vidámító és gyönyörködtető hang, az erdélyi társalgás friss, közvetlen nyelvén beszél. Környezetét, sorstársait az író „leleplező" tekintetével nézte. Helyenkint már a kifejezés, a megírás gyönyörűsége vezette toilát. Félszázadot töltött a számkivetésben, utolsónak maradt a bújdosók közül.

Mindszenti Gábor naplója a „kezdet", A „végszó"